Hogy bírják azok az anyák akik életük egy jelentős részét csak a gyerekeknek szentelik?

2 pedagógus diplomám és 4 gyerekem van. 21 éves voltam, mikor az első babám született, után a 3, ill. 2,5 évvel a két kisebb. Utánuk szívesen visszamentem volna dolgozni, csak nem volt hová.. Így aztán elkezdtem még egy fősulit, hátha... Befejeztem, újra munkát kerestem... sikertelenül... Közben újra terhes lettem, hát bevállaltuk őt is (nem tervezett, fog. gátló mellett sikerült, de imádjuk!). Most 2 éves a legkisebb és legközelebb 2 év múlva várható üresedés a környékbeli óvodákban, iskolákban.. addig itthon próbálok korrepetálást vállalni... és a sajátjaimat rendezgetem. Soha nem unatkozom, pedig a munkámat imádtam, máig visszavágyom a gyerekek közé. Az én életem itthon se egyhangú, mindig akad újabb teendő, ha lazíthatok, akkor is vannak olyan hobbijaim, amik kikapcsolnak.

Nem igazán járunk a férjemmel bulizni, de sok barátunk van így is, vagy ők jönnek hozzánk, vagy mi járunk el hozzájuk. 39 évesen nem hiányzik már a nagy "ereszd el a hajamat"... inni soha nem ittam, tehát abból se kell kimaradnom a gyerekek miatt. Utazni régen is csupán évente jártunk, ez máig a gyerekekkel is megvan (igaz, idén kimaradt, de csak, mert másra kellett a pénz). Szóval nekem is hiányzik néha az, hogy mindennap el kelljen menni dolgozni, végezhessem a hivatásomat,. de a saját gyerekeim kárpótolnak sok mindenért, a világért se csinálnám másképp az életem, ha újrakezdhetném :) Majd, ha a most 2 éves picit nagyobb lesz, remélem, újra dolgozhatok, de addig se sajnálom magam, hogy nekem ez jutott :)

Én is diplomás vagyok,4 gyerekkel,8 éve itthon velük.Én élvezem ezt a helyzetet,szerintem aki nem tud mit kezdeni magával otthon,annál nem a gyerek a probléma.Persze az is igaz,h van aki bírja,van aki nem...én rengeteg mindent csinálok a gyerekek mellett,új dolgokat tanulok,kreatívkodok,van egy kis "bizniszem",ruházok,járunk mindenfelé ahova csak lehet,kirándulunk,nem érzem úgy,h lebutított,bezárt a gyereknevelés.Pedig én az a típus vagyok,aki azt vallja,az első pár éveben a gyerek a főnök,neki vagyok "alárendelve".A nagy már 8 éves,néhány év,és örülök ha szóba áll velem.:DDD

De az is igaz,h én 30 fölött szültem,addigra megjártam minden őrült helyet,kibuliztam magam,éltem a nagy betűs Életet.Nem hiányzik,mert ami érdekel,az megnézem,meghallgatom,italozni is lehet a barátokkal,mindent meg lehet oldani.Engem nem érdekel a karrier,ezt mindig is tudtam magamról,szerettem a munkám,jól is csináltam,de mindig tudtam,h nem az az életem értelme és célja-csak egy eszköz,h elérjek más célokat.Boldog vagyok így,ill még el akarok indítani egy kis üzletet,olyant,amilyent régóta szeretnék,és akkor tökéletes lesz minden.:)

Én is diplomás vagyok, 33 éves, egyelőre csak 1 babám van, 14 hónapos, de szeretnék még egyet. Én csodálkozom a legjobban magamon, hogy nem hiányzik a meló, sem a szórakozás. Nagyon menő manó voltam világ életemben, nem bírtam a kötöttségeket soha. Aztán most meg még egy délutánra is sajnálom a nagyira bízni, mert annyira szeretek vele lenni. Persze kikészít néha, de akkor is. Mindig arra gondolok, hogy soha az életben nem jön vissza ez az időszak, hogy így együtt lehetünk egész nap, csak ez a 2 év van, aztán dolgozhatok még vagy 30 évet.

Nem tudsz egy kis segítséget kérni? és kiszabadulni egy picit? ha szükséged van rá old meg valahogy hogy utána jobban érezd magad a bőrödben