Két és fél éves rosszcsont ikreket vinnétek magatokkal esküvőre? Ha igen, meddig?
Ha nem tudnak 5 percnél tovább ülni, nem vinném.
Kisfiam 2 évesen volt anyukám esküvőjén, szertartáson kint voltam a férjemmel, hogy tuti ne legyen baj, aztán mentünk vacsorázni. Azt végigülte, nem volt gond, szeret enni :D kb csak akkor állt fel, amikor várni kellett a következő adagra, addig sétáltak velünk, vagy rokonokkal vagy anyámmal egy kört az étterem körül.
Te ismered a legjobban a gyerekeket, te tudod hogy mit mennyit bírnak. Az enyém mindig szépen végigülte az étkezéseket, így nem aggódtam emiatt. 23-ig simán fent volt, nagyon jól érezte magát.
Hát nem tudom. Ahogy írod nem. Az enyém is most dettó ilyen. Akaratos, hisztis, nem tud viselkedni, pedig a kezdetek óta következetes vagyok vele.
Csak tudom milyen rossz látni, hogy mások meg röhögve viszik, meg utaznak bárhova ekkora vagy kisebb gyerekkel, mert ők mázlisták és nem ilyen a gyerekük...
Én utáltam azt hogy volt ott vagy 3 gyerek a lagzimon. Az egyik(megjegyzem a legkisebb) egy kisangyal volt, szépen megköszönt mindent stb.de volt 2 lány, akik bementek az asztalom alá és elkezdték csikizni a lábam, rájuk szóltam, hogy nem vagyok csikis, menjenek inkább nézzenek körbe (Trófea étteremben voltunk), mire a válasz"de tudjuk hogy csikis vagy" és ott b..szogattak tovább, nagyi meg mosolyogva nézte, hogy milyen cukik...
Ha vissza mehetnék az időben egy kölyköt sem engednék be aki meg ezért nem jön hát szíve-joga.Viszont ezzel elrontottak vagy egy órát az életemből, mert ha átültem más asztalhoz, akkor jöttek utánam a kis elnevelt kölykök és a "hagyjátok abba", nem ért semmit.
A szertartáson is hangoskodtak a romantikus számos belépőnél,ott is marhára örültem neki, hogy ennyit arról az időről ahol gondosan kiválasztottuk a közös számot stb. >:(
Szóval se szertartáson nem jó a gyerek,se lagzin, ha tudod hogy über rosszcsontok és elfogják cseszni.
Indulj ki abból, hogy te szeretted volna, ha más gyereke elrontotta volna az esküvődet? Biztos, hogy nem, akkor te se tedd,
.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!