Mit tegyek, hogyha anyámék be akarnak perelni a gyerek láthatásáért?
23 éves vagyok, 19 éves korom óta nem beszéltem a szüleimmel, mióta leérettségiztem.
Az ok az, hogy folyamatosan ment a kivételezés, az öcsémnek mindent megengedtek, nekem meg semmit. Ráadásul nekem nem engedték meg, hogy abba az iskolába menjek, ahova én akartam, mert megmondták, hogy eltépik a papírt, hogyha be merek írni azt a sulit. Ennek meg is lett az eredménye: mindennap undorral, gyomorral vagy hasmenéssel mentem iskolába, 2-3 órákat aludtam, mert annyira kikészültem attól az iskolától. Az egész tinédzserkorom ezzel ment el.
Nem akarok velük semmilyen kapcsolatot, és nem akarom, hogy a gyerekemmel bármilyen kapcsolatuk is legyen.
Semmit nem kell tenned, valószínűleg nem ítélik meg a láthatást, az nem olyan egyszerű procedúra azért, úgyis feladják már az elején.
Ha megítélnék, akkor meg havi egyszer 1 órát kapnának a te társaságodban, hidd el, úgysem akarnának így unokázni.
De honnan veszed, hogy perelni akarnak, ha nem is beszéltetek azóta?
"És nem lehet megbocsátani és újrakezdeni?"
Jajjj, aztán az ilyen újrakezdésekből van mindig a gyomorideg. Minek erőltetni havi egy alkalmat is, ha nem szeretik egymást a felek?
"Ez mondjuk sztem se egy akkkkora hatalmas dolog, hogy bele kéne halni egy próbába"
De mit próbáljanak azon, ami 20 évig nem ment?
Azért úgy felnöni, hogy folyamatosan kivételeznek a testvéreddel, kontroll alatt tartanak (lásd, nem engedtek neki semmit), meg azt érzékeltetik, hogy Te kevesebbet érsz és kevésbé szeretnek, az lelkileg durva.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!