Hogy hat a gyerekre az, hogyha depressziós vagy bipoláris zavarral diagnosztizált anyával nő fel?

A belso fusztraciok azobatisztasagi problemakban mutatkoznak meg pl.

Aztan van még egy rakat más, amiben megmutatkozhat pl magatartászavar, koncentrácios készségek hiánya, rezignáltság, összeszedetlenség, kajlaság meg ilyesmik

*plusz 1

Dadogàs, egyéb beszédzavarok

Az én anyám depressziós volt. Akkor nem értettem gyerekként, hogy baj van, de éreztem. Nagyanyám halála után esett depresszióba és önsajnáltatásba, amiből már lassan kettő évtizede nem tud kilábalni. Ezt tetőzte az is, hogy apám elhagyott minket és külföldre költözött.

Volt, hogy vert és bántalmazott lelkileg, fizikailag. Volt, hogy egésznap feküdt az ágyba és sírt meg aludt.

Jelenleg pszichológushoz járok, több-kevesebb sikerrel átléptem a gyerekkoromban átélt traumáimhoz, de jól vagyok. Normális párkapcsolat kialakítására még most is képtelen vagyok.

Pont ilyen nevelőanya mellett nőttem fel (+ a saját lánya és a közös öcsénk)

Amíg nem diagnosztizálták addig minden nap rémborzalom volt. A saját lányát fizikálisan is, engem csak szavakkal bántott, nem mert hozzámérni apám miatt, de azt elmerte mondani mindig, hogy mennyire megverne, mennyire utál stb. Mindig kihangsúlyozta minden negatívumomat -testi, szellemi- és soha nem dicsért semmi pozitívumot. Soha nem lehetett tőle kérni semmit, aztán amikor elkezdett normálisan gyógyszert szedni akkor elkezdtek nyugisabban menni dolgok de ehhez évek kellettek (nem a hatáshoz, hanem hogy szedni kezdje). Utána már a rossz napokat sikerült elvonulással megoldania és inkább nem szólt hozzánk, elő sem bújt ha baja volt bármivel.

Nálam annyit ért el, hogy csak a kötelezőkön látogatom őket, apám meg öcsém dolgain, a sajátján egy smssel letudom.

A húgom az egy roncs, kicsiként mindig tele volt tanulási, indulatkezelési nehézségekkel, folyton verekedett, de valami eszméletlenül éhezi azt a szeretetet amit ő gyerekként nem kapott meg és folyton a bolond anyján lóg.

Az öcsém soká született, neki már szerencsére nem jutott ki ebből a "jóból", de a húgomnak iszonyatosan fáj, hogy az öcsénket mennyire szereti az anyjuk, míg őt nem és folyton ezért kapaszkodik.

A legjobb barátnőm anyukája bipoláris, borzasztó nehéz volt, tönkrementek szinte. Az anyjának voltak ugye a jobb, mániákus időszakai, akkor elviselhető, sőt jófej volt de utána amikor a depressziós időszak jött akkor képes volt heteken, hónapokon át csak feküdni a sötét szobában az ágyában, nem csinált semmit a cigizésen kívül, nem tárgyalt senkivel, a macska odaszart mellé az ágyra és az sem zavarta és többször próbálta meg túladagolni magát a gyógyszereivel. Ha véletlenül előmászott a szobájából akkor abban sem volt köszönet, szart mindenkire, ha bárki szóvá tett neki bármit akkor elküldött mindenkit a picsába, vagdalkozott, verekedett. Az apjuk így is imádta, szívszorító volt nézni, hogy ezeknek ellenére is kitart mellette, dolgozik reggeltől-estig, igyekezett mindent megteremteni a családnak, a nagymama aki velük élt meg vitte a háztartást, már ha olyan kedve volt.

Barátnőm fura gyerek volt, mániákusan hazudozott, utánozott másokat, nem igazán találta a helyét, pedig egy végtelenül kedves és jóindulatú ember akire mindig lehetett számítani, csak nagyon korán megkeseredett a családja miatt. Ahogy lehetett el is költözött otthonról és azóta rendeződtek a dolgai szerencsére, ki tudott törni ebből a mentális csapdából, a tesója viszont teljesen elkallódott, a sulijait sem fejezte be, be sem járt, az anyja meg ugye leszarta, az apja meg hiába próbálta rugdosni a munka mellett nem tudott eleget törődni vele.

4-es vagyok, ahogy olvastam az 5-ös hozzászólását, a húgomra is jellemző volt a mániákus hazudozás, de olyan dolgokban is aminek semmi értelme nem

volt. Gyakran kitalált nemlétező dolgokat, és szinte felrobbant az idegtől, annyira el akarta hitetni, hogy igaza van.

Mostanra a hazudozás elmúlt /vagy passzolom, nem tartjuk túlzottan a kapcsolatot, vagy legalábbis olyan szinten nem, amiben lenne jogosultsága a hazudozásnak/ de iszonyat figyelemzavaros közel 30 évesen és szerintem erre mennek rá a kapcsolatai is amik csak 2-3 hónapot bírnak, mert biztos vagyok benne, hogy az ő értetlensége hatalmas vitákat generál.

Egy nagyon egyszerű példával szemléltetve (de ez teljesen mindennapos bármilyen témában):

Apu mondta, hogy a húgom megy egy esküvőre.

Én megkérdeztem tőle, hogy: milyen esküvőre mész?

Válasz: szombat.

Ez csak 1 a napi sok sok közül.

Én nem hülye értelmileg, érettségizett, van szakmája, jelenleg irodai munkája, csak annyira figyelmetlen hogy az már fáj.

Antiszociàlis visdzahúzódó, depresszióra hajlamos.

Érzekeny, empatikus, csupaszív.

Ilyen lesz.