Hogy szokattátok rá a gyereket a köszönésre?

Előre lehet figyelmeztetni, hogy köszönjön de erőltetni nincs értelme. Lehet, hogy szégyellős, zavarban van.

Furcsát kérdezek:

Mikor nem köszön és hogyan nem köszön?

Utcán szembejön egy ismerősöd, te köszönsz neki és ő nem? Vagy ha elmentek nagyszülőkhöz, általa is jól ismert és kedvelt rokonokhoz, barátokhoz, akkor sem? Óvó néninek köszön, mikor reggel odaértek?

Az szerintem irreális, hogy a te százféle ismerősödet, kollégádat, utcabelieket, játszótéri anyuka-társaidat mind számon tartsa és köszönjön nekik. Neki ők nem ismerősei. Mint ahogy az óvodás pajtása szülei sem, csak maga az óvodás gyerek.

Mit csinál, mikor köszönni kéne? Bújik mögéd? Úgy csinál, mintha mással foglalkozna elmélyülten? Mert akkor zavarban van. Otthon akár el lehet gyakorolni, meg lehet beszélni, mikor kinek mit szokás köszönni. Ha viszont dacból nem köszön, azzal én se nagyon tudnék mit kezdeni.

5

Ennyi hülyeséget🤦‍♀️

Adj neki időt. Ez egy korszak, kb. minden gyerek átmegy rajta, amikor szégyellnek köszönni, nem tudnak mit kezdeni a helyzettel. Mutass neki példát, meg esetleg beszélgessetek csak úgy, általánosságban arról, hogy miért szoktunk köszönni másoknak, de ne róla szóljon a beszélgetés, ne azt éreztesd vele, hogy haragszol rá, vagy hogy kellemetlen neked a viselkedése.

Ha úgy érzed, hogy ő is feszeng, szorong a helyzet miatt, akkor óvatosan felhozhatod, hogy észrevetted, hogy nehéz neki, megpróbálhattok valami megküzdési stratégiát kidolgozni együtt. Ha esetleg te is voltál ilyen kiskorodban, elmondhatod neki, hogy te akkor mit éreztél és hogy esetleg hogyan oldottad meg. Nekem pl. sokszor az volt a bajom kiskoromban, hogy nem tudtam, hogy hogyan köszönjek - szia? jó napot kívánok? csókolom? - erről is lehet beszélgetni, hogy mikor mi a megfelelő.

Pozitív megerősítést alkalmazz: ha köszön, sikerül neki, akkor dicsérd meg nagyon, ha nem, akkor ne mondj rá semmit, ne szidd meg.

#2 vagyok.

Szerintem a légycsapós módszer az egyetlen megoldás.

Egy gyakorlati útmutatót is küldök hozzá akkor már:

Amikor a szülők sétálnak a gyermekükkel, az egyik szülőnél (esetleg mindkét szülőnél) legyen kéznél egy légycsapó, és amint jön egy ismerős, és a gyerek nem köszön, azonnali hatállyal mérjen az egyik szülő egy határozott csapást a gyerek hátsó felére.

Ilyenkor az ismerős is látja, hogy a gyerek még nevelés alatt van, ezért nem köszön, így nem lesz kínos a szituáció.

Fú, régen gyerekként mennyire féltem attól, hogy valakivel találkozom a lépcsőházban, és köszönni kell neki... 😂 Mindig szaladtam a lakásba 😂

Aztán pár év alatt kinőttem ebből.