Az a gyerek, aki mindig mindenben visszamaradott, mindent később kezd, az fel fogja tudni venni majd valaha a kortársai tempóját, vagy örökké fejlesztésre szorul majd?
"éghet miatta a pofád, hogy oda jár" mármint speckó iskolába.
Miért égne???
Ahogy a testmagasság nem érdem, és nem is szégyen, az intelligencia sem az. Ha valakinek bármi okból kevesebb jutott, így kell élnie. Egy tanulásban akadályozott gyerekből is lehet becsületes, tisztességes felnőtt. Nem ő lesz az építésvezető, de ha a falat rakja, vagy az anyagot hordja az építkezésen, akkor is önálló felnőtt életet tud majd élni.
Ha pedig erre sem képes, mert súlyosabban sérült, akkor is ember, akit nem kell hogy szégyelljenek se a szülei se más családtagja.
Bármelyikünkkel megtörténhetett volna, hogy agyvérzést kapunk a születésünkor, vagy rubeolás lesz az anyánk a terhesség alatt, esetleg agyvelőgyulladásban betegszünk meg pár éves korban, vagy ki tudja milyen ártalom ér.
Nincs értelme büszkélkedni vele, hogy ez nem történt meg, ugyanis nem a mi érdemünk.
#10! Köszi, sokkal értelmesbben leírtad, amit én is próbáltam.🙂 Maximálisan egyetértek.
#11
Én a helyedben évismétlést kérnék, hogy ne örök lemaradásról szóljon az iskolai élete.
Nem írtad, hány éves és hányadik osztályos idén.
A mi sulinkban, ahol gyógypedagógus vagyok, ilyen esetekben az évismétlés bizonyult már több esetben is jó megoldásnak. Ne hagyjátok abba a fejlesztést sem, de minél jobban lemarad, annál nagyobb lesz a baj. Persze ennyiből nehéz ezt megítélni. Kérdezd meg a tanítót, a fejlesztő szakembert, de ha ők is egy általános éretlenséget látnak, szerintem ne hezitálj.
"Nem ő lesz az építésvezető, de ha a falat rakja, vagy az anyagot hordja az építkezésen, akkor is önálló felnőtt életet tud majd élni."
Igen, és akkor már 35 éves korában elkezdődik az "itt fáj, ott fáj, amott fáj" korszak, 40 évesen meg már menni is alig fog bírni, de hát mit számít?
Mondf ezt egy olyan anyának, akinek a gyereke speckó iskolába jár.
Nekem mindig ég a pofám, amikor be kell mutatkoznom valahol, és kérdeznek a gyerekről, hogy hova jár a gyerek.
#16
Megdöbbentő hogy egy ilyen több diplomás agyoniskolázott személy mint Te, ennyire lenézze az egyszerű kétkezi munkást.
Nem lesz mindenkiből atomfizikus!
Attól hogy valaki "csak" munkás, még nem lesz belőle feltütlenül rokkant.
Lehet h az összefüggést nem látja majd az az atomok kapcsolódásában, de igen is tud logikusan (józan paraszti ésszel) gondolkodni.
Talán nem fog beszélni 5 idegennyelvet, de a világban történtekről, az életről nagyon jót lehet majd vele beszélgetni, jó meglátásai lesznek.
A mai világban azt szégyellni hogy a gyerekem speckó iskolába jár, olyan mintha szégyenletes lenne hogy mondjuk siket vagy vak!
Nekem sok volt osztálytársam lett mérnök, közgazdász úgy, hogy alsóban ketteseik, hármasaik voltak(6.osztályt jártunk együtt), az egyik híres chef lett, másik villamosmérnök, volt ott túrizmoson végzett főiskolás meg kommunikáció szakos, meg egy két külföldön tanult.. pedig bukás is volt nála képben.. Aztán lettem én, aki még diplomamentes, pedig kitűnő voltam végig általánosban és erős gimiben is jól teljesítettem.
Nem tudod megjósolni ezeket a dolgokat, sok odafigyelés, gondoskodás kell és segítségnyújtás. Abban a rendszerben, ahol most vagyunk nem baj, ha csupa kettes, majd duplázza az érettségi pontokat, lerak egy pluszpontos szakmát, egy nyelvvizsgát és bent is van államin. Nem tudod alsóban megmondani, melyik gyerekből mi lesz.
"A mai világban azt szégyellni hogy a gyerekem speckó iskolába jár, olyan mintha szégyenletes lenne hogy mondjuk siket vagy vak!"
Miért? Akkor dicsekvésre méltó lenne, hogy a gyereked átlag alatti?
Olyat el se tudsz képzelni, hogy nem dicsekedsz, de nem is szégyelled szerencsétlent?
A dicsekvés amúgy is irritáló viselkedés, itt a gyk-n is agybajt kapok pár kommenttől, pedig nagyon nincs okom féltékenynek lenni más kisbabás anyukára.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!