Régen nagyon akartam gyereket, most meg nem. Valamikor újra szeretnék majd?
Korábban nagyon szerettem volna anya lenni. De akkor még fiatal voltam, tudtam, hogy egy 6-7 év múlva sokkal jobb lenne mindenkinek.
Most minden, de minden adott. A párom is szeretné. Nincs okom azt mondani, hogy ne legyen, csak az, hogy már nem akarom. Korábban annyira erős volt bennem a vágy, hogy kb sírni tudtam amikor megláttam egy babaruhát vagy egy ismerős babáját, mert annyira szerettem volna. Most meg egyszerűen már nem hogy a babaruha nem hat meg, de már egy gyerek sem.
Nem voltam kövér, de azért súlyfelesleg volt rajtam. Ezalatt a 7 év alatt, vékony lettem, aztán edzeni kezdtem, tehát azt mondhatom, hogy elértem azt a formát, amire vágytam. Kicsit félek, hogy visszahízok, mert hajlamos vagyok. Ráadásul gyerekekhez köthető a munkám (6-10 évesek). Lehet ez is szerepet játszik?
Úgy is megpróbáljuk majd a gyerekvállalást. Csak az érdekelne, hogy várjak még, mert lehet hogy majd újra jön az érzés, vagy vállaljunk most. Csak az a rossz, hogyha korábban lehetett volna, annyira boldog lettem volna. Most is az leszek, de érzem, hogy nem tudnék annyira örülni.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Én még ezelőtt 10 éve szerettem volna, de most már egyre inkább nem. Nem tudom, hogy fog-e változni, fölösleges ezen stresszelni.
Szerintem fölösleges erőltetni, ha nem vagy 101%-ig biztos benne, nagyon sokan megbánják.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!