Nagy(obb) gyerekek szülei! Nektek hiányzik a baba- és kisgyermekkor? Mit szerettek legjobban az idősebb gyereketek kapcsán, ami most sokkal jobb, mint amikor kicsi volt?

Én napokig tudnám sorolni miért jó ez a kor (7 évestől felfelé) :D szerettem babázni is velük, nem voltam az az ordítós típus, én is inkább ez a "miért nőnek ennyire"?

Őszintén mondom, hogy szuper dolog megélni azt, hogy a gyereked felnő. Persze kicsiként is van személyisége. De ez 7 éves kora után még láthatóbb lesz. Egyre több dolgot tudtok együtt megélni, és ami nagyon furcsa elsőre: konkrétan a gyerek társaságában kikapcsolódni, feltöltődni. Nagyon jó érzés hallgatni a saját, kifejezett gondolatait, nézeteit a világról. Azt hogy egyre inkább érti a vicceket például. Ami szintén furcsa, de nagyon jó érzés, amikor megérti ha valami bajod van és a saját gyereked próbál megvigasztalni. De ezt nem lehet ennyivel elmondani. Ja és még valami, majd emlékezz vissza arra amit most írok! A te 9 hónaposos mellett egy 7-10 éves nagy gyerek. De amikor majd a 10 éves lesz a gyereked, meglátod majd, hogy még mennyire gyerekes, védtelen, és őszinte még mindig. Én is azt gondoltam, korábban hogy egy 10 éves már nagy. De valójában még nagyon is szüksége van az anyjára és sokszor elesett. De az biztos hogy még nagyon tiszta szívű.

Ne siránkozz azon, hogy telik az idő! Egy 3 hónapossal is jó volt, most egy 9 hónapossal is jó. Egy 9 évessel is jó lesz. Olyan izgalmas lesz vele megélni az újabbnál újabb dolgokat! És ez nemcsak vele lesz így! Lehet akárhány gyereked, mindel teljesen más végigmenni ugyanazokon a dolgokon.

Higgy nekem! Mint írtam én is szerettem babázni. De most mégis szeretem, hogy ekkorák!

13 éves a nagyfiam, néha eszembe jut, hogy milyen cuki kisbaba volt, milyen édes kis ovis volt, és igen, ha lenne egy időgépem, néha visszamennék megnyünyürgetni, mert tényleg nagyon aranyos volt. Viszont az ötéves öccse rendszeresen emlékeztet arra, hogy mennyire nehéz volt a naggyal is, amíg kicsi volt. Nagyon édesek az ilyen pici gyerekek, de nekem sokkal könnyebb, mióta a nagy már nagy, nem mintha mintagyerek lenne, de olyan jó, hogy már meg lehet vele jobban beszélni a dolgokat, elég ügyes már egy csomó olyan dologhoz, amiket közösen csinálunk, hogy már úgy lehet vele pl. társasozni, mint egy felnőttel (és sokszor jól el is ver benne), hogy sok dolgot megcsinál már önállóan, pl. suliba elmegy egyedül, ha kell neki valami a boltból, lemegy és megveszi magának, rendet rak (ha kellő határozottsággal ráparancsolok), sőt, bizonyos dolgokban kimondottan nagy segítség is tud lenni, és szívesen is segít (nem állandó jellegű dolgokra gondolok, de mondjuk ha csomagot várok, és nem vagyok otthon, átveszi, vagy ha otthon hagytam valamit, behozza a munkahelyemre, ilyesmik).

Mindettől függetlenül időnként eszembe jutnak olyan kiskori dolgai, amiket imádtam, és már nem mondja, nem csinálja, ezek azért néha tudnak hiányozni :) De hát nőnek, ez van, és minden életkornak megvan a maga szépsége, ahogy a maga nehézsége is. Én pl. tudom magamról, hogy a 2-5 éves kor közötti időszakot nagyon nehezen éltem túl nála is, a kicsinél is. Miután az ötöt betöltötték, mindkettővel könnyebb lett, ahogy kiscsecsemőként is könnyebb volt velük (nekem). Másnak más a könnyű.

Nagyon hiányzik, nem csak az az édes kisbaba, mert most is látom benne, annyira imádom, pedig 9 éves. Legjobban az a 2,5 év hiányzik, amikor maximálisan rá figyelhettem és annyi közös élményünk volt. Amióta dolgozok, a gyerek nyűggé vált, állandó stressz, hogyan egyeztessem össze a munkahelyet a gyerekkel. Sokat beteg, állandó éjszakázás évekig, hogy a munkahely is megmaradjon, ő is jól legyen. Szegényke mindig azt élte meg, hogy nem vagyok jelen, hiába vagyok itthon, ha beteg, akkor is munkahelyi dolgokat intézek. Engem ez nagyon nyomaszt, ő is érzi szegényke. Szerintem nagyon magányos mellettem.

Emlékszem egy estére, amikor együtt néztük a kedvenc sorozatát, a Micimackót. Az utolsó rész következett, amikor Róbert Gida és Micimackó utoljára érnek rá együtt lenni, amikor nem kell csinálniuk semmit. Vagyis amikor épp a semmit csinálják. És tudják, hogy ennek vége, mert Róbert Gida iskolába megy. Olyan szép a könyvben és annyira szépen átjött abból a régi Disney meséből is! Elnéztem őt, 2,5 éves volt, a haja még itt-ott pöndörödött és arra gondoltam, most van utoljára időm arra, hogy igazán Anya legyek. Éppen készültem visszamenni a munkahelyemre. Megéreztem a mese miatt, hogy vége és nagyon fájt. Nyilván szüksége volt arra, hogy kinyíljon neki a világ. De az, hogy nem marad semmi már, csak a munka és a háztartás meg állandó rohanás az ovi/iskola, munkahely között, ami mellett ő már csak egy kis kolonc lesz a nyakamon, akit meg kell oldani, de akire energiám már nem marad semmi, az nekem nagyon fáj és neki is.