Miért ítélik el, pontozzák le azokat az anyákat, akiknek nyugodt, nem sírós babájuk volt/van?

A gyerekvállalás az első pozitív teszttől kezdve arról szól, hogy “majd megtudod!”, ha pedig véletlenül nem tudod meg akkor, amit jósoltak, akkor jön a “szerencsés vagy, de majd ha ez meg az lesz, ott megtudod”. És éppen ezért persze marha irigyek, ha nálad mégsem alakulnak olyan rosszul a dolgok, kezdve attól, hogy nem okádod szét magad az egész első trimeszterben, a gyors/könnyű szülésen keresztül, a viszonylag könnyű szoptatáson át, a fogzásig. Olyan úgy sincs, hogy vkinél minden ideális, ezért is felesleges ez az irigykedés meg majdmegtudodozás, hiszen eleve nem vagyunk egyformák, mások a határaink, valakit egyáltalán nem zavar a kialvatlanság, de megbolondul attól, hogy nincs egy rendszer, valaki jól bírja a fájdalmat és könnyedén lezavarja a szülést, de megküzd a szoptatással stb. Egyébként meg ez a téma olyasmi, mint a férfiaknál a f@szméregetés. Minél nehezebbnek próbálja mindenki beállítani a saját helyzetét, mert annál jobb anyának tűnik, hiszen kibírja, meg tudja csinálni, ha valakinek könnyebb, az csak szerencsés lehet, semmi más. És még az is lehet, hogy bizonyos szitukban tényleg a szerencsefaktor játszik, de hát istenem, az élet nem igazságos semmilyen területen.