Csak én gondolom úgy, hogy a gyerekvállalást tesztekhez kéne kötni, mint pl. az örökbefogadást is, ugyanis sok olyan ember szaporodik akinek nem kéne?
Hiába pontoztak le. Sajnos kellene egy ilyen rendszer.
A városunkban is van egy család ahol még ajtó sincs csak pokróc az ajtón télen nyáron. Már az erdőt kiirtották mellettük teljesen. A védőnő tisztában van a helyzettel és lapít mert fél tőlük. Pedig van 5 gyerek és az anyjuk mondta, hogy kabátban vannak egész nap. De segély elmegy a kocsmára. Ez sem normális.
Én is le lettem pontozva, de szerintem aki nem hiszi el, amiket írunk, jöhet nyugodtan szétnézni erre felé is. Az ország nem mindenhol fejlődik, bizony valahol magunkra vagyunk hagyva.
A gyámügyről annyit, hogy sajnos nagyon nagyon sok idő és a végletekig el kell menniük, mire egy gyereket kiemelnek egy családból. Már ha egyáltalán tudnak róla, hogy létezik. Gyámügyes ismerősöm mesélte, hogy Ózdon volt olyan család, ahol 14en laktak egy egyszobás "lakásban", ebből ketten voltak nagykorúak. A szoba közepén egy vödörbe végezték a dolgukat. A gyerekek súlyosan alultápláltak voltak, és ebből folyólag a szellemi fejlődésben is lemaradtak. A gyerekek közül három nem volt anyakönyvezve, ott születtek, ebben a szobában.
Ezzel oda akarok kilyukadni, hogy bizony, hogy nem kellene hagyni mindenkit szaporodni. Viszont sok esetben nem is tudnak a hatóságok a gyerek létezéséről sem, hát akkor hogyan lehetne kivitelezni az előre tesztelést? Szép gondolat, de sajnos tényleg kivitelezhetetlen.
10!
Nem írsz rossz dolgokat, csak első lépésben az örökbefogadási rendszert kellene megújítani. Sok olyan ember van, aki még a saját vérszerinti gyermeke mellé is hajlandó lenne örökbefogadni, ha nem lenne ennyire macerás és elhúzódó a rendszer.
Szóval örülök, hogy sokan latnak igazsagot a felvetett temarol.
Sokan irtatok hogy hogyan kiviteleznem en a dolgot.
Lennenek otleteim persze , kozel se humanusak ha ugy vesszuk de ez van, viszont tudom hogy ugy se lesz ez , ugy hogy szerintem azzal hogy leirom es agyalok rajta azzal nincs baj
Alapbol nem engednem hogy szaporodjanak azok akiknek nincsen meg az atlag IQ, EQ szintje es anyagi hattere.
Ezt ellenorzes keppen csinalnam meg, engedely kene hogy gyereket vallalhassanak az emberek.
Akik normalisak azoknak nem kell ugy se felni, akik meg nem utik meg a szintet, hiaba tiltakoznak, tobb kart okoznanak a tarsadalmunknak a szaporodasukkal, mint hasznot, ez van. Tudok hogy sok lenne a fekete gyerek, de erre is ki lehet talalhi valamit, eves szintu ellenorzes a lakasokban, a fekete gyerekeket ha talalnanak el vennek es oda adnak azoknak az embereknek akik megerdemlik hogy szulok legyenek, emberileg es mindenhogy megutik a szintet, de pl meddok vagy melegek es nem lehet sajat gyerekuk.
Alapbol az sem egy egeszseges dolog ha a szulo full buta , tele van itelkezessel es utalattal pl rasszizmus, szexizmus (pl utalja a ciganyokat , nem veszi figyelembe hogy vannak normalisok is kozottuk mert elvbol utalja oket, vagy lenezi a noket es egy konyhai kisegito eszkoznek tartja oket es ezt tanitja a gyerekenek, ebben semmi hasznos nincs sot kifejezetten kartekony a tarsadalmunk szamara) alapbol az ilyen embereknek sem kene szaporodni es toluk is elkene venni a gyereket.
Az anyagi hatter azert fontos mertt aki nyomorba szuletik az nem tud vagyis keves esellyel tud kilepni belole es ugyanugy nyomorba marad egesz eleteben, nem edukalodik sok esetben nem dolgozik, el sem jutnak a tudataig a dolgok ugyhogy ezt is megkene akadalyozni valahogyan. Nem azt mondom hogy gazdagnak kell lenni egy gyerekhez de legyen meg az alap, ne ehezzen a gyerek tudjatok venni neki gyogyszert ha kell .
Egyelore ennyi jutott az eszembe, ebben is kivancsi vagyok a velemenyetekre. Aki pedig utalkozos erv nelkuli kommentet ir azzal nem foglalkozok. Ha valaki nem ert velem egyet irja le hogy miert nem es vitatkozzunk mint ket ertelmes felnott ember de ne frocsogjon
A fö kérdés továbbra is, hogy "Hogyan nem engednél valakit szaporodni?"
Ugyanis ez az, ami a valóságban nem megoldható!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!