Terhesség alatt nem aggódtatok azért, hogy jó szülők lesztek?

Dehogynem.

Olyan amúgy nem létezik hogy "tökéletes szülő", ez ne is legyen cél, mert kikészülsz.

Konkrétan remegek emiatt.

Leönt a víz.

Sosem volt jó példa előttem. Apám nem csak bántalmazott, de kinzott minket. Ha baja volt öcsémmelem engem kényszerített, hogy bánstam.

Szo szerint tettegek, hogy véletlenül se legyek ekkor vadbarom, de mégis tudjak jó példát mutatni és embert faragni és nem elkényeztetett csicskát nevelni a gyerekből.

Nehéz. Félelmetes. De a felelősség erőt is ad! Tanulok, olvasok, oktató anyagokat nézek. Nem csak félelem, de energia is ez a szintű felelősség.

Aggódni nem aggódtam, leginkább azzal foglalkoztam, hogy mennyivel másabb lesz az életünk és mennyi lehetőség vár ránk. 3 éves kor körül kezdtem el aggódni a nevelés miatt, ahogy előjött a dackorszak és rosszul reagáltam le a helyzeteket...

Szerintem sokkal nehezebb a kérdés az első 2-3 év után, mint az első években.

És igen, tényleg nincs tökéletes szülő. Viszont boldog gyerek van. És ha a gyereked boldog, akkor jól csináljátok. :)

(Van hogy inkább elúszik a háztartás, de úgy fekszetek le aludni este, hogy elégedetten sóhajtotok, hogy milyen csodás napotok volt.)

És a férjed/párod? Egyedül kell végig csinálnod vagy áll melletted valaki?

Én úgy gondolom, hogy sok esetben nem öröklődik az ilyen. A férjem apja borzasztó volt. Verbálisan és fizikálisan is bántotta (utóbbi azért nem olyan szinten, amiért rendőrt hívnak, de például volt hogy azért ütötte, mert rosszul fogta a ceruzát). Felnőtt fejjel még mindig hordja ezeknek a lelki sérüléseknek a nyomait és nem tudja elhagyni. Amikor babánk született, sokszor szóba került, hogy ő nem akar olyan lenni mint az apja. Ő támogatni szeretné a fiát, hagyni érvényesülni, nem elnyomni. Eltelt a születés óta 4 év és még mindig ellentmond az apja viselkedésének. Türelmes, játszik vele, szereti, támogatja, bocsánatot kér tőle ha valamiért rosszul reagált valamire. Én ebből indulok ki. Szerintem nem feltétlenül öröklődik a gyerekkel való viselkedés.

Az én családomban ugyan nem volt bántalmazás (ami volt, az alkalmi lódítás volt), viszont alig beszélgettünk, alig töltöttünk együtt úgy időt, hogy egymásra figyeltünk volna. Volt anyukám és a párja és voltak a gyerekek a hátsó ülésen, akik mindenhova követték őket. Például ez sem látszik rajtam. Imádom hallgatni a fiam meséit, játékát, szeretem ha együtt csinálunk valamit, legyen az egy fagyizás vagy egy nagyobb kiruccanás.

Gondolj arra, hogy te látod magad előtt, hogy mivé NEM akarsz válni. Az, hogy ezt felismerted, már egy előny.