Milyen érzés babát várni? Én ezt miért nem akarom?
Nem tudom, hogy jó kategóriába írom-e ezt a kérdést, de ezt találtam a legmegfelelőbbnek.
Kívülről szemlélve olyan meghittnek tűnik babát várni, készülődni az érkezésére, szeretgetni a gondolatot hogy nem sokára bővül a család...
Biztos rengeteg nehézség is gördül az ember elé, de mégis aki gyermeket akar, annak azt gondolom ez, hogy benne fejlődik egy élet nagyon szép és mély érzés lehet.
Csak elmélkedem itt, valahogy belőlem hiányzik ez a vágy, és nem értem miért.
Mikor fiatalabb voltam azt gondoltam azért nem akarok gyereket, mert a körülmények nem adottak hozzá, és negatívan láttam a jövőt, nem is lesznek adottak hozzá. Mélyszegénységben nőttem fel, rengeteg nehézséggel, de annál inkább több szeretettel.
Mikor kb 25-éves voltam akkor úgy gondoltam, a lehetőségek adottak lesznek hozzá de még mindig túl fiatal és gyerekes vagyok ahhoz hogy anya legyek.
Volt egy kis lelki harcom is ezzel, hogy unokát adhassak édesanyámnak aki ugyan nem sietett ezzel, de tudom hogy nagyon szeretné, és ők a világ legjobb szülei, kicsit kínoztam magam azzal hogy hálátlan gyerek vagyok...
Most 30+ évesen még mindig itt toporgok.
A lehetőségek adottak hozzá, mivel állandóan dolgoztunk és tanultunk a férjemmel, pénzünk van elég. Házunk is van, a szüleim is jól élnek már. Nem adódhatna pénzügyi probléma, nem szegénységben nőne fel az a gyerek.
A gondolatmenet szerint most már jöhetne a baba, de valami megállít minket...
Nem fogok semmiképp se társadalmi nyomásra szülni, és hiába imádom a szüleim, és a masodik családom is (anyós, após) nem fogom csak miattuk bevállalni.
Viszont valamiért ez engem elgondolkodtat, miért nincs bennem ez a vágy?
Bennünk? Hiszen a férjemmel szeretjük egymást. Régóta együtt vagyunk már, lassan 11 éve és olyan 8éve vagyunk házasok.
Ő tökéletes apa lenne, mások szerint én pedig jó anya.
Ha nem lesz gyerekünk, persze nem áll meg az élet. Most nem tudunk utazgatni, de amúgy folyamatosan ezt csináljuk. Utazgatunk, élünk, együtt még az el Caminot és végig jártuk.
Rengeteget beszélgetünk, ezt is megbeszéltük és ő azt mondja, ő szeretne gyereket de engem jobban szeret és velem akar élni, tehát ha én nem akarok inkább a gyerekről mond le. Annyira nem akarja, nem égeti a gondolat, nem tölti el fájdalommal a tudat hogy nem lesz gyereke.
Tehát így állunk most, 30-on túl. Kicsit irigy vagyok azokra, akik babát várnak no de nem azért mert gyermekük lesz, hanem az érzés miatt, hogy egyáltalán akarnak, és kíváncsi vagyok milyen érzés várandósnak lenni.
válasza:Nem tudom eldönteni akarom-e vagy se, akarom is meg nem is. Félek, hogy lemaradok valamiről mégse visz rá a lélek.
Valószínűleg nem lesz gyerekünk, de érdekes elkepzelni az ellenkezőjét.
Elég szívós csaj vagyok, kibírnám a terhességet még ha nehéz lenne is, gondolom ha akarnék gyereket a nehézségek ellenére is izgatott lennék, várnám és szeretném őt.
Más gyerekét én se szeretem amúgy, nem bírok gyerekre vigyázni, irtózom tőle, félek tőle, tönkreteszem meg összetorom a gyereket, nem tudom kezelni se.
Az összes barátunk gyerek-mentes, bár azt utálom ha gyerekekről utálkozva beszélnek ezért ebben nem is veszek részt, kiállok értük, stb.
Úgy kívülről nézve szeretem a gyerekeket, olyan aranyosak, olyan érdekes amikor felfedezik a világot és annyira szép ahogy szeretik a szüleiket.
De valahogy annyira kívülről nézem ezt az egészet, nem tudom beleképzelni magam.
Köszi a válaszokat, érdekesek nagyon! :)
válasza:A gyermek ajándék.
Ajndék mindkettőtöknek.
A szerelmetek gyümölcse.
Az életetek folyamának folytatása.
A jövő.
Sok évet éltetek már magatoknak, lehet, hogy félelmetesnek tűnik a gondolat, a változás, de ugyanakkor a kapcsolatot megpezsdíti, új szintre emeli.
A barátok gondoljanak amit akarnak. Ha igazi barátok elfogadnak Benneteket gyerekkel is, ha nem akkor nincs mit sajnálni rajtuk. Ha nyitottak vagytok, lessznek új barátok a pici gondoskodik erről.
NE FÉLJ! Igen vannak nehézségei a gyermekvállalásnak. Időt, energiát, fáradságot kell beletenni, de egy csodát fogtok átélni vele/velük együtt.
(Lelki ok is lehet a háttérben, akár valami a magzati korból. Akár az anyukád érzéseiből átérzett sérülés nyomai szintén magzatként.)
Kedves 13.as válaszoló, Léna!
Én örülök, hogy te a gyermekáldást ajándéknak és csodának érzed, de én nem érzem ezt át.
Sokszor szoktam leginkább a távoli rokonságtól ezt megkapni, mire várunk, mikor lesz már gyerekünk? És tudom, hogy sokan utálják ezt a kérdést, és én is úgy gondolom hogy ez nagyon magánügy, de értem is őket, nem hibáztatom.
A legtöbb nő, és férfi akar gyermeket, ők érzik ezt a vágyat. Nem akarnak rosszat, mert aki akar gyermeket az boldog, hogy van neki vagy lesz neki. Csak azt akarják, hogy te is boldog légy, és úgy mond "normális" társadalmilag elfogadott, mert sajnos társadalmilag nem az az elfogadott, hogy saját döntési jogod van ezzel kapcsolatban, hanem minden nőnek gyereket kell szülni, mert erre teremtettünk.
Én úgy gondolom, amíg nem érzem ezt, addig gyereket vállalni azért, mert épp itt az ideje, végzetes döntés lenne.
Oda adnám a karrierem, a szabad spontán életünk, a testem azért, mert 30 éves elmúltam és huha, lassan gyereket kéne szülni?
Én ehhez még mindig gyerek vagyok. De komolyan, fizetem a számlákat, dolgozok látásból - vakulasig, mégis új ps-játékra vágyunk, és arra gyűjtögetünk, hogy hátizsákkal bejárjuk Európát.
Ha lenne itt most egy gyerek, hogyan tehetnénk meg ezt?
Nem akarok lemondani erről.
Az érzésre vagyok kíváncsi, de mivel ez egy életen át tartó felelősségvállalás, és annyira nem akarom, kihagyom.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!