Mik a legáltalánosabb hibák amiket a szülők elkövetnek egy gyerek felnevelése során?

Részemről amit a szüleim nem csináltak jól (saját bevallásuk szerint sem) azok ezek:

- fizikai erőszak. Mindenért jól elvertek minket, ez volt a megoldásuk mindenre is.

- elnyomó nevelés. A tulajdonukként kezeltek, nem volt semmi jogunk otthon, nem lehetett véleményünk és nem csinálhattunk semmit ha ők az úgy gondolták, a válasz nem volt és a szavunknak helye nem volt.

- a támogatás teljes hiánya. Mindig mi voltunk a buta, lusta, hülye gyerekek. Semmilyen sportban nem támogattak, oktatásilag is csak akkor ha rosszul állt a szénánk vagy abban amit ők akartak, mindegy volt ha az minket nem érdekelt, de pl a felső tanulmányaimat nem mert az szerintük egy szar szak lett volna...

- önbizalomrombolás felső fokon. Amikor azt hallgatod folyamatosan, hogy bezzeg az X meg az Y milyen csodagyerek, “te a körme alatt a kosszal nem érsz fel és még le is fogyhatnál mert nagyobb darab vagy mint én 40 évesen, a te korodban szupermodell alkatom volt nem ez mint neked”, - mondta anyám amikor 15 éves voltam.

- a figyelem teljes hiánya. Sosem beszélgettek velünk, sosem hallgattak meg, sosem érdekelte őket mi van velünk, semmit nem tudtak rólunk és nem is igazán érdekelte őket szerintem.

- nem dícsértek / jutalmaztak bennünket soha de a rosszért olyat kaptunk, hogy azt megemlegettük. Sokszor még a beígért jutalmakat sem kaptuk meg, hiába értük el a kitűzött célt.

- materiálisan igyekeztek kompenzálni és megvettek kb mindent amit kértünk, ennek akkor nagyon örültem de utólag nem igazán volt építő hatása a jellememre.

- durván kivételeztek az egyik testvérünkkel, ő volt a szent, a tökéletes aki a mai napig hatszor annyit kap tőlük minden téren, kivéve a verésből mert ő egy pofont nem kapott életében.

A szülő saját magát próbálja megvalósítani a gyerekében, és ennek következtében pl. az áhított pályára kényszeríti, vagy a jellemét nem fogadja el olyannak, amilyen, hanem a saját elképzeléseit és gondolkodását próbálja ráerőltetni.

Javaslom Orvos-Tóth Noémi: Örökölt sors című könyvét, rengeteg ilyen téma előkerül benne példákkal együtt!

OFF topic: a "nofap" témát nem javasolnám, nekem ettől lett huszonévesen prosztatagyulladásom, ami egy olyan betegség ami hihetetlenül kellemetlen és legalább ugyanannyira hihetetlenül nehéz megszabadulni tőle, több hónapig tartó gyógyszeres kezelés ellenére is. Az a szerv hasonló a nyálmirigyhez (ha izgalomba jön váladékot termel, de míg a nyálat le lehet nyelni, a prosztata nem tud hova ürülni csak úgy) ezért időnként ki kell "üríteni" különben baktériumok szaporodnak el benne és begyulladhat, főleg ha valakinek gyengébb az immunrendszere is. Nem ajánlanám senkinek...

OFF topic vége. Az eredeti kérdésre választ adva: a szülő legfontosobb feladata, hogy a gyereket 4 éves koráig szocializálja, tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a gyerek tudjon barátkozni, másokkal együtt játszani, együttműködni. Amennyiben ez 4 éves korig nem következik be, akkor a gyermek szociális fejlődése olyan mértékben lemarad a kortársaihoz képest, hogy annak súlyos antiszociális zavar lesz a vége amit később nagyon nehéz helyrehozni, vagy soha nem is sikerül teljesen. Ezt számtalan, nemzetközileg elismert tudományos pszichológiai kutatás igazolja.

Amellett, hogy a gyereknek meg kell tanulnia együttműködni (játszani, közös tevékenységet végezni) más gyerekekkel, a másik fontos dolog, hogy megfelelően kontrollálva legyen a viselkedése. Erre egyszerűen az a szabály, hogy kisgyerekként nem szabad hagyni őket olyasmiket csinálni amivel utálatossá tennék magukat a szülők szemében. Erre a legtöbb embernek most az lesz a reakciója, hogy "Utálatossá? Én sosem tudnám utálni a geyerekemet, hogy mondhat ilyet valaki?" Nos, az egy súlyos tévedés, hogy minden gyerek egy cukorpofa és édes, aranyos, vicces és szerethető. Annak ellenére tagadja a legtöbb szülő, hogy képes lenne utálni a saját gyerekét, hogy amúgy nagyeséllyel mindenki találkozott már életében idegesítő kisgyerekkel, aki tiszteletlenül, argesszíven és kellemetlenül viselkedett a felnőttek és a saját kortársai társaságában is, amit persze mindenki ál-mosollyal igyekezett leplezni és magában kívánta, hogy csak többet ne kerüljön a közelébe ez a "hisztis, idegesítő, kellemetlen lurkó". Ezt megfelelő neveléssel, szankcionálással el kell kerülni (NEM testi fegyítésre gondolok, az szigorúan kerülendő, pláne kisgyermek korban!!! A "minimálisan szükséges erő" elvét érdemes alkalmazni). A lényeg, hogy olyanná kell nevelni az első éveiben, hogy Te magad is meg tudd szeretni a viselkedését, mert akkor igen nagy valószínűséggel mindenki más a környezetében is szeretni fogja, pozitív visszacsatolásokat és pozitív "figyelmet" fog kapni, a kortársai is szívesebben játszanak vele, tehát minden szempontból jobb, mint egy hisztérikus, kezelhetetlen, idegesítő és nyughatatlan, agresszív gyerkőc, akivel nem érdemes megjelenni sehol, semmilyen társaságban és akivel a társai sem akarnak együtt játszani, mert képtelen küzösségben viselkedni. Aki látott már ilyen gyereket az tudja miről beszélek. 2-3 éves korára tanulja meg, hogy mit jelent a "Nem!". Mikor az első 10 alkalommal megfogod pl. a kezét, vagy lábát (természetesen óvatosan) és azt mondod "nem!" és arra kényszeríted, hogy hagyja abba amit nem kellene csinálnia, akkor abba fogja hagyni és sírni fog, amitől Neked lelkiismert furdalásod lehet, de azt félre kell tenni (hosszabb távon jobb lesz a gyereknek is). A következő 10 alkalommal, mikor rászólnak, hogy "nem!" akkor már magátol abbahagyja amit nem szabad, de instant elkezd sírni, majd az azt követő 10 alkalom után már csak szimplán abbahagyja és elhagyja a sírást is. Ez egy effektív és rendkívül hasznos nevelési módszer kicsi korban, érdemes tisztában lenni vele. Az gondolom mindenki olyan gyereket szeretne akit a környezete "tárt karokkal fogad".

Ne akarjuk mindentől megóvni és egy biztonságos "buborékba" zárni őket. Hasznosabb, ha lassan, fokozatosan és gondos odafigyelés mellett kitesszük őket olyan helyzeteknek is, amelyek "veszélyesek" lehetnek (itt nyilván nem komoly veszélyekre gondolok.) Például: a gyerek nem mer odamenni a játszótéren a többi gyerekhez: ekkor nem az a megoldás, hogy tudomásul vesszük és csendben hazavisszük, hanem az, hogy megkérjük mennyen egy kicsit közelebb, csak pár métert, nézze meg mi lesz, ha nem érzi biztonságban magát bármikor visszajöhet. A gyerek oda megy, látja hogy nincs gond, de még fél, visszamegy a szülőhöz, az megkéri, hogy menjen még 2 méterrel meszebb és nézze meg mi lesz, odamegy, látja hogy nincs gond, végül megkérjük, hogy menjen oda valamelyik gyerkőchöz, és így tovább. Azt hiszem a lényeg átment: óvatosan és fokozatosan hagyni kell őket kitenni olyasmiknek is, amitők félnek, mert így tudnak fejlődni és így lesznek erősek. Nem kell őket "a széltől is megóvni". Ez szintén egy olyan dolog amiben minden valamire való gyerek- (és felnőtt) pszichológus egyetért. Ha félünk valamitől nem bezárkózni kell előle, hanem fokozatosan megismerni, kitenni magunkat és konfrontálódni a félelem tárgyával, így leszünk erősek és életrevalóak, így tudjuk leküzdeni az elénk gördülő akadályokat.

Tehát szocializálás és megfelelő viselkedés pipa. A gyerek több mint 5 éves, van egészséges "felfedező képessége". Mi legyen ezután? Talán a legfontosabb, hogy ne legyen igazán semmitől sem eltiltva (a nyilvánvaló dolgoktól eltekintve, mint pl. tévé kapcsoló, számítógép, egészségkárosító anyagok, stb), de ne tudjon semmire se nagyon "rákapni". Tehát pl. TV-nézést, okostelefon / internet használatot lassan és kontrolláltan érdemes bevezetni, ne ezek az eszközök neveljék fel a gyereket a szülők helyett. A szülők próbáljanak meg időt szánni a gyerekre, beszéljenek vele, "legyenek ott" legalább 20 percet/nap. Ez talán nem annyira sok, akkor sem, ha túlterheltek a szülők. Az a 20 perc viszont tényleg a gyerekre legyen szánva, érezze, hogy meghallgatják, törődnek vele, érdeklődnek iránta, nem csak elhalmozzák mindenféle kütyüvel, aztán majd a TV, meg az internet felneveli. Az a 20 perc egy elétre megalapozhatja a szoros és egészséges szülő-gyerek viszonyt.

A nevelésből vegye ki Apa is a részét, ne csak Anya. Azok a gyerekek akiknél az Apa is érdemi részt vállal a nevelésben, érzelmileg kiegyensúlyozottabb, stabilabb felnőtekké válnak (persze csak akkor, ha nem egy agresszív, kiégett alkoholista az Apa, sajnos elg sok gyereknek manapság ilyen Apa jut csak, ami szomorú, de részben annak is a következménye, hogy ők maguk sem voltak normálisan felnevelve).

A gyermek tizenéves korba lépett. Talán nem kell ecsetelnem, hogy ez az időszak személyiségfejlődés szempontjából a legkritikusabb minden ember életében. Ebben az időszakban a szülő legfontosabb feladatai: 1. a gyerek bátorítása. Ma rengeteg gyerek nő fel úgy, hogy lényegében egész fiatal eletükben nem kapnak egyetlen bátorító szót sem a szüleiktől, csak kérdőre vonást/leszidást/eltiltást és veszekedést. Pedig az egyik legfontosabb az lenne, hogy a fiatal megtalálja az útját és ehhez szüksége van néha egy-egy bátorító szóra is. Ha valakinek a gyereke rátalált valamire, ami morálisan elfogadható és azt tényleg szereti csinálni, akkor kapja meg hozzá a szükséges bátorítást, nem kritizálni és széltől is óvni kell! 2. Iskolai zaklatás (mai divatos szóval: bullying) kérdése. Ami a legfontosabb: a gyerek nem fogja magától bevallani. Ha szét szivatják az iskolában a szülő nem fogja észrevenni, csak amikor már nagy a baj. Tudom, mert gyerekként én is így jártam, szóval van benne személyes tapasztalatom és ha visszamehetnék a z időben sokmindent másképp csinálnék (pl. többek között beszélnék a szüleimmel is). Beszélni kell a gyerekkel, akkor is, ha kellemetlen. Ha látszik rajta, hogy stresszes, hogy nem stimmel valami, le kell ülni és ki kell szedni belőle. A tizenéves kor az az életkor, amikor az emberek a leggonoszabbak tudnak lenni a kortársaikkal, kendőzetlenül és fájóan suttyó módón. Ennek több oka szokott lenni, de a leggyakoribbak: 1. a gyerek szociálisan le van maradva, nem tud, vagy nagyon nehezen tud kapcsolatot teremteni a társaival, vagy éppen tudna, de szellemileg érettebb náluk. 2. elhanyagolt kinézet, vagy mások számára biztosított tárgyak, kütyük hiánya. Ebben a korban nem tolerálja a környezet, ha valaki bármiben eltér az "átlagtól" és bizony ki fogják szemezni azt aki igen. Fontos, hogy a szülő tisztában legyen, hogy milyen ruhákban járnak az azonos korú gyerekek, milyen eszközeik vannak (pl. okostelefon, laptop, stb) és törekedni kell, hogy ezeket biztosítsa a saját gyerekének is. Nem azt mondom, hogy mindennnel el kell halmozni és legyen 200-ezres iPhone, meg 40-ezres Nike Air, de legyen valami, ami legalább hasonlít ezekre, nem kell drágának legyen, de legalább legyen. A lényeg, hogy a gyerek túlságosan "ne lógjon ki a sorból", mert akkor garantáltan meg fogjuk nehezteni a szociális életét és még 1x mondom: a legtöbb gyerek nem meri bevallani a szüleinek, hogy a fél osztály őt cseszegeti, csak akkor, ha már tényleg nagy a baj.

Tinédzser korban nehezebb elfogadtatni velük a "nem!" kijelentést és itt már a lényeg a kompromisszumon van, ha megtiltunk valamit, azt később valahogy kompenzáljuk is. Minden dolog tiltása nem működik, egyet lehet elérni vele: megutálja a gyerek a szülőt és még inkább ellen fog állni, gyakran szándékosan csinálva valamit, bosszúból.

Ennyi jutott most eszembe, remélem hasznosnak találja majd valaki ezeket a gondolatokat.

Miért lettem lepontozva? Talán ezért:

A. Nem volt semmi hasznos abban, amit leírtam

B. Az emberek még mindig összekeverik a "hasznos volt a válasz" gombot a like-olással, azt hiszik ez itt a fecebook és az alapján értékelnek, hogy tetszik, vagy nem tetszik nekik a válasz.

C. Egyesek magukra ismertek, hogy miket bas*ztak el az évek során és nem tetszett a felismerés, ezért rosszindulatból lepontoztak.

Döntse el mindenki magának, hogy melyik lehet a helyes megfejtés... Ezért szeretek egyre kevésbé írni ide bármit is.