Amíg gyeden voltatok hogy oldottatok meg anyagiak terén a
dolgokat?
Figyelt kérdés
Ugye megszületik a pici és a nő otthon marad. Nyilván az ő, a baba illetve esetleges hitel/albérlet stb dolgokat is fedezni kell. Ez a gyed összegéből lehetetlen. Én elég jól keresek és el is költöm, nagyok az igényeim. Nálatok a férj 100% beszáll minden szükséges/"luxus" (pl. fodrász, műkörmös, ami nem létszükséglet tudjátok) dologba vagy fukarkodik? Hogy kell ezt a témát kezelni, amíg a nőnek nincs normális fizetése csak egy kis zsebpénz? Én elvárnám, hogy a férjem mindent álljon helyettem is, persze azt az összeget kapok én is beleadnám, de az az eddigi színvonunkhoz képest 0. Elborul a mérleg a férfi javára, hogy szokták ezt kezelni? Mi eddig fele-fele arányban osztozkodtunk. Még csak a babatervezés elején vagyunk, azért merült fel bennem ez. Illetve a szülésemig vezető út is hosszú, magándoki, szülés, szülésznő, 2 személyes kórterem ezer egyéb dolog legalább alsóhangon 1,5 millió, ugye ez is közös tehernek számít? Elvégre nem azért csináltatnám meg az összes genetikai vizsgálatot hogy nekem jó legyen, illetve választanék jó orvost-kórházat-nyugalmat, mert az buli, hanem mert tudom hogy én anélkül nem vagyok hajlandó belevágni és a baba közös. Értitek szerintem mit akarok mondani, nem bízom a véletlenre :) Mit gondoltok, hogy célszerű a témát kezelni? Ti hogy oldjátok meg?
Nem beszáll a férjem, közös kasszán vagyunk 10 éve, gyerek előtt is így voltunk. Nem nézzük külön-külön mennyit keresünk, azt nézzük, együtt mennyit keresünk, és mire vágyunk, mind a ketten. Amúgy meg, ha nem keresel eleget egy életszínvonalhoz, akkor vissza kell belőle venni. Azt a kapcsolatot, amit itt leírtál, nem terhelném meg egy gyerekkel, mert semmi értelme.
2020. nov. 10. 23:00
Hasznos számodra ez a válasz?
2/26 anonim válasza:
Nincs olyan hogy én pénzem te oénzed én fizum te fizud
Beszállok ebbe.. beszállok abba.
Van egy családunk, ahova folynak be összegek és mennek el kiadások..
Ennyi..
Ez gyerekek előtt is így volt.
( nincs albérletünk/ hitelünk)
2020. nov. 10. 23:00
Hasznos számodra ez a válasz?
3/26 A kérdező kommentje:
Értem. Nálunk eddig külön kassza volt teljesen, így volt egyszerűbb, ezért is írtam ki a kérdést mert tudom, hogy ez meg lesz refolmálva. Csak valahogy nekem új az a helyzet, hogy a párom az anyagiak 4x-esét teszi bele mondjuk mint én. Nem gondolom, hogy emiatt ne lennénk alkalmasak gyerekre, csak eddig más volt a rendszer és a felfogásom is. Szóval azt javasoljátok gondolkozzunk közösen mindenben. Várok még válaszokat!
2020. nov. 10. 23:09
4/26 anonim válasza:
Azt gondolom, hogy de. Amíg egy pár ezt nem lépi meg és nem engedi el az enyém-tiéd gondolkodást, addig a gyerekig ne jussanak el, mert katasztrófa lesz, az "én vettem a tápszert, te vedd a pelenkát, de kevsebbet keresek, vegyél te többször", stb. Van ismerősöm, aki így él, nem javaslom. Rémálom. Olyan, mintha egyedül nevelné a gyerekét és a férje "része" a gyerektartás lenne. Aztán meg spórolhat, ha el akar menni fodrászhoz, miközben a csedből neveli a gyereket gyakorlatilag madjnem egyedül. Nonszensz. El kell engedni, és családban gondolkodni, ha már gyereket vállaltok! Üljetek le és ti ketten beszéljétek ezt át, ne idegenekkel diskurálj róla! Számára mit jelent a család? Neked mit jelent?
2020. nov. 10. 23:13
Hasznos számodra ez a válasz?
5/26 anonim válasza:
Tudatos gyerekvállalás. Félre kell tenni a gyed időszakára, illetve a babakelengyére. Mi így tettünk, kb másfél millió Ft volt a babára, és a szülést követő időszakra félretéve.
2020. nov. 10. 23:14
Hasznos számodra ez a válasz?
6/26 anonim válasza:
És másfél év után ki vette a ruhákat, ki a pelenkát és iskolakezdéskor a táskát, cipőt?
Van az a pont, amikor rá kell jönni, hogy nem működik a külön lét.
Ha meg valaki nemn osztja meg velem azt, amije van, az milyen kapcsolat? Milyen házasság és milyen család lesz, ahol van anya kenyere, apa vaja, meg gyerek kólája? Mint valami koliban.
2020. nov. 10. 23:17
Hasznos számodra ez a válasz?
7/26 anonim válasza:
Nálunk nincs közös kassza (házasságban), de egészségesen van elosztva (feleségem sosem panaszkodott emiatt, és teljesen jól vagyunk). Ő vásárol be mindenkire, erre kap havi 100at tőlem, illetve elég jó kiegészítést hoztunk össze neki albikból. Afölött minden megbeszélés tárgya (általában nem mondok sose nem-et, ha értelmes dologról van szó). Enyém a kocsi és a ház fenntartása.
Más: a baba nálunk nem magándokinál született, ha az anyagiakat nézem, tán 5-600 lehetett (a vizsgálatok, kelengye, bababútor, babaszoba, ruhácskák), nem kell mindenből újat venni, hisz ilyenkor nőnek, mint a gomba.
2020. nov. 10. 23:31
Hasznos számodra ez a válasz?
8/26 Derjaderja válasza:
Nálunk sincs teljesen közös kassza, de problémánk se volt ebből. A gyerek kiadásait kb felesben fizetjük. A saját kiadásaim (ruha, kozmetikum, hobby, tanulás) kijönnek a gyedből.
2020. nov. 10. 23:46
Hasznos számodra ez a válasz?
9/26 anonim válasza:
A parok sokkal tobbet keres nalam, epp ezert probalok esszeruen kolteni. Nincs tied enyem, mert a lakast stb az enyembol tartjuk fenn, minden masra az ő fizetesebol koltunk, fodraszra, kozmetikumokta, ruhara is. Az övebol van a sporolasunk is. Sosem veszekedtunk ezen.
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!