Más anyuka is él így első babával?

Nem, nem élek így, borzasztó lenne. Ez egy vicc amit leírtál. Mi a férjemmel neveljük a gyerekünket, nem anyósom neveli. Esetleg tanácsot ad ha időnként találkozunk, meghallgatjuk, és csináljuk ahogy gondoljuk.

Nagyon önállótlannak tűnsz a kérdésed alapján. Nem tudsz egy pürét, gyümölcslevet összedobni 30 évesen vagy kinyitni egy üveges babkaját? Vagy nem találsz receptet a neten? Ugyan már. Meg hogy nem lehet máshol etetni? Dehogynem. Rendszeresen szoptatok pl. kocsiban mikor megyünk valahová, vagy ismerősöknél. Tápszerrel meg még egyszerűbb lenne fix 4 óránként. Viszel termoszban forró vizet, de biztos hogy bármelyik boltban, kajáldában, bárhol ahol van mikró szívesen meg is melegítik neked ha kéred. Kezdj el kiállni magadért meg a gyerekedért, legyen saját gondolatod meg akaratod amit érvényesítesz, mert bocs, de innen úgy tűnik szobanövény szinten állsz.

Annyiszor volt már hasonlóan megírva ez a sztori...

Amúgy nem, a normális ember akkor sem él így, ha rá van kényszerülve. Én a szüleimnél lakok a gyerekkel egyedülálló anyaként, de egyértelmű ki a gyerekem anyja. Attól függetlenül, hogy itt lakunk természetesen én állom a gyerek minden költségét, én mosok, takarítok rá (meg magamra) nap közben ketten vagyunk itthon a gyerekkel, de mikor mindenki hazaér akkor is én látom el, nem “passzolom le” anyámnak. Ezt úgy kell érteni hogy én fürdetek, pelenkázok, altatok, etetem stb stb, anyukám maximum bejön és asszisztál fürdetésnél. Sőt, igazából olyan is havonta egyszer, maximum kétszer van, hogy ráhagyom a gyereket és gyerekmentes programom legyen, ilyen gyakorisággal meg szerintem azoknál is megesik ez, akik külön élnek a nagyszülőktől. Ez, amit leírtál egy vicc. Oké, mikor újszülött volt nálunk is volt olyan, hogy elmondta hogy praktikusabb pl öltöztetni, de akkor sem vette ki a kezemből, hogy megcsinálja, illetve egyszer volt egy ilyen próbálkozása, szóltam neki hogy majd én megcsinálom, az én dolgom.

Mi pont akkor vágtunk bele egy felújításba mikor pozitív lett a tesztem. Nem gondoltuk hogy hamar összejön a baba.. aztán azt gondoltuk hogy mire megszületik pont kész lesz. Hát nagyon nem.. mikor megszületett hazaköltöztünk a szüleimhez. Külön emelet ugyan de csak egy konyha volt. Akkoriban én sem főztem, de répát(vagy mást) puhára főzni, párolni nem került időbe. Magunkra nem főztem, mert a szüleim amugyis mindig egy hegy kaját főztek, ezzel segítve nekem, nekünk. De ettől még mostam, takarítottam. Anyukám sokat segített a baba körül, de miután túljutottunk az extrém hasfájós egész nap üvöltős időszakon én behúztam a féket. Anyukám is merő jó szándékból ugyan, de kezdett messzire menni. De amint végre én is tudtam 3-4 órákat egyben aludni teljesen visszavettem az irányítást. Akkor legalábbis így éreztem, utólag látom csak hogy amúgy nem is engedtem ki a kezemből igazán, csak lelkiismeret furdalásom volt azért amiért néha 2-3 órát vigyázott rá amig pár naponta aludtam egyet. Viszont anyámból előtört az anya a fiam felé emiatt. Szóval onnantól nagyon figyeltem hogy mit engedek meg. Végül egy teljes évig laktunk ott, aminek az az áldásos hatása van hogy a gyerek rajongásig imádja a nagyszüleit, de az anyja én vagyok és ezt mindigis tudta mivel időben beszéltem anyámmal és magamat is helyre raktam fejben, hogy mi az ami az én feladatom és mi az amihez a nagyszülők is hozzáférhetnek.

Egyébként én sem nagyon jártam el, mivel minden helyzetben sírt, babakocsiban, hordozva mindenhogy. A kertben voltunk sokat de messzebbre nem volt idegzetem elvinni, aztán 8 hónapos volt mikor ez is elmúlt es azóta lehet vele jönni menni.