Akinek nem tervezett gyereke lett az megbánta?
Figyelt kérdés
Fiatal párokra gondolok, akik együtlét során valami nagyon csunyát elbakiztak a védekezésnél.2020. okt. 7. 18:08
2/25 anonim 



válasza:





Nem, az elsö gyereken teljesen véletlenül lett, jóval régebben, akkoriban még nem igazán volt sok minden, óvszert lehetett a gyógyszertárban venni, ha meg elszakadt, akkor reménykedni lehetett, hogy nem lesz gyerek belöle. Nálunk lett.
Ennek ellenére a gyereket nem bántam meg, kifejezetten örülök neki, hogy van, az egyetlen "hátrány" az volt, hogy nehezebb volt az egyetemet baba mellett befejezni.
3/25 A kérdező kommentje:
#1 Sejtettem hogy Igen lesz a válasz.
2020. okt. 7. 18:36
4/25 A kérdező kommentje:
#2 Látom nem érted a kérdést. ",Nem tervezett gyerek,, Érted?
2020. okt. 7. 18:37
5/25 anonim 



válasza:





Egyes vagyok. Mindenki azt mondta megszeretem mikor meglesz. Anyám szerint boldogság. Nem jött be.
6/25 anonim 



válasza:





Hát nővérem szerintem megbánta, bár imádja a gyerekeit, akik már felnőttek, sőt nővérem már nagymama. De fiatalon lett terhes, anyjánál laktak, semmit sem tudtak félretenni, mostanra a ház szinte a fejükre omlik, és mindketten belebetegedtek a anyjával való együttélésbe. Ő kettes típusú cukorbeteg a férje meg szívbeteg lett, mióta a gyerekek elmentek a házasságuk sem az igazi. Sajnálom őt, a szívem szakad bele amikor látom mennyire nincs semmi célja azon kívül, hogy kihúzza a hó végéig. Ennél az életnél többet érdemelt volna, de 18 évesen besikerült az első gyerek.
7/25 A kérdező kommentje:
Irjatok lányok/nők. Komolyan érdekel. Hogy együtlét során elbakiztatok valamit (szó se volt gyerekről) aztán becsúszott egy gyerek. Megbántátok- e , illetve mit gondoltok erről a dologról?
2020. okt. 7. 18:48
8/25 anonim 



válasza:





férje anyjával, kétszer is kimaradt a kulcsszó.
9/25 A kérdező kommentje:
Irjátok meg őszintén a gondolataitokat.
2020. okt. 7. 18:49
10/25 anonim 



válasza:





Egyetlen percre sem bántam meg, imádjuk őt.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!