Van itt olyan aki nagyon introvertált, zárkózott személyiséggel lett anyuka? Ez változott-e valamennyit a baba születése után?

Nem változott, sőt, még inkább az lettem. Nem én járok vele játszótérre, és nem szeretek emberek között lenni továbbra sem, úgy érzem, leszívják az erőm, különösen az "anyukatársak".

A gyermekem viszont ennek az ellentéte, rengeteg barátja van, nyitott, szinte a társaság középpontja lett, és élvezi is. Megteszem, amit kell, nyilván, de nem járok társaságba napi szinten. Ott vagyok a szülőiken, intézem a dolgaikat, stb. nem akadályoz az ellátásukban, de én csendben, egyedül vagyok jól otthon. Onnan is dolgozom, a szórakozásom is itthon van.

Most pl. épp "emberek között vagyok" itt, még kb. 10 percig :) Ennyi nekem elég.

Nekem könnyebb lett az idegenekkel való beszélgetés. Persze, most se vagyok olyan, mint egy alapból extrovertált ember, de magamhoz képest fejlődtem. Én pl most már élvezem a játszóterezést is. Eleinte nem szívesen mentem, csak akkor, amikor nem voltak, vagy nagyon kevesen. De mivel panelban lakunk, muszáj valahova vinni most már a gyereket, kell neki az inger, a mozgás stb, úgyhogy minden nap lejárunk a játszóra, és az egykor ismeretlen emberekből most már egy jó kis csapat lett. Együtt játszanak a gyerekek, beszélgetünk. Igazából nagyon jól sült ki a dolog.

De random idegenekkel is ha szót váltok buszon, boltban, utcán, már akkor se stresszel a dolog.

Igen változott.

Introvertalt voltam, már nem.

Imádom a társaságot, és sajnalom azt aki zárkózott marad.

Persze, persze bemagyarázzuk magunknak, hogy így jó, de igazából szorongás, vagy pedig a tarsagi élet nehézségeivel való alkalmazkodás áll a háttérben.

Nem bírom a beszólásokat stb

Egyébként a gyereknej sem jó,ha anyu mindig kihúzza magát.

Később ő is olyan lesz.

Hiába most nem.

Megszokja, ezt látja.

"Persze, persze bemagyarázzuk magunknak, hogy így jó, de igazából szorongás, vagy pedig a tarsagi élet nehézségeivel való alkalmazkodás áll a háttérben."

Ööö, nálad talán. Nálam nem. Én tényleg (!) boldog vagyok így.

Nem változott. Persze viszem játszótérre a gyereket, meg jó pár programot beszoktam szervezni, de sose fogok oda menni senkihez. Amikor elmegyünk valahova, akkor amúgy is a gyerekemé minden figyelmem.

Látom egy-két anyukán, hogy már inkább saját maguk miatt mennek ki a játszótérre, hogy pletykálhassanak, vagy kint vannak és a telefon ott lóg egész végig a fülükön.

Ez nálam nem szorongás, vagy tartok attól, hogy beszólnak, egyszerűen kifárasztanak az emberek. Nincs kedvem ideges fejjel haza menni, mert egy nyanya megint lekapott a bolt előtt, hogy mennyit szopizik a gyerekem.

Vannak introvertált és extrovertált emberek, egyiket se piszkáljuk azért, mert éppen szeret társaságban lenni, vagy nem.

Én nem is hiszem, hogy a gyerek azért introvertált lesz, mert én az vagyok. A szüleimnek annyi barátja van, hogy Dunát lehetne vele rekeszteni. 5 tesóm van, és csak én vagyok ilyen. Ez személyiség függő, és nem akarat kérdése.