Hogy fogadja el az, akinek sosem lesz lánya/fia?

Hát ez benne volt a pakliban.

Nem is lehet mit tanácsolni mert egyrészt akárki akármit tanácsol akkor is egy kisfiad fog születni, másrészt meg aki babát csinál, az tudja h pont 50% van a kívánt nemre, ezen változtatni nem lehet. El kell fogadnod, teljes szívvel őt várnod, és nehogy véletlenül is érezze a pici hogy ő egy lánynak várt "kis csalódás", mert ez nagyon szomorú lenne.

Igazából nem “fogadtam el” sehogy, hanem mivel már nem tervezünk több gyereket, aktualitását vesztette a kérdés. Egy múltbéli esemény lett, elsodorták a mindennapok, ezért nem is jut már eszembe. Mint amikor valakit nem vesznek fel a kiszemelt egyetemre, ezért más szakon, más végzettséget szerez, mint ahogy eltervezte. Mikor az eredményt kézhezveszi, csalódott persze, de mire végez az egyetemen, munkába áll, jönnek a napi kihívások, már nem azon fog agyalni, mi lett volna, ha mégis a másik egyetemre kerül be. Belesimul az új szerepébe, az lesz a természetes.

A “gyerekvállalás, terhesség” fejezet lezáródik, jön a “gyereknevelés” fejezet ahol a gyerekek már adottak, és a napi kihívások, aggodalmak, örömök kiszorítják a gondolataidból a régi elképzelt képeket（hacsak nem tartod életben ôket azzal, hogy folyton elôhívod és mélázol rajta). Ezért van az, hogy sokan írják több év elteltével, hogy "most már el sem tudnám képzelni, hogy fiú/lány legyen”. Ez lesz a természetes.

Én annyit tudok hozzátenni, hogy nekem lányom van, és ma hatalmas balhét vágott le, hogy nem kell mindig csinosnak lenni, ne adjak rá tiszta ruhàt, ne csináljam meg a haját..hangos, sokszor önző, irigy, féltékeny, van, hogy verekszik, fut, eleven.. szóval nem “lányos”.

Párszor már mentek a harcok, hogy tisztának és csinosnak kell lenni(csak az utcán vàrom el), de nagyon elutasítja.

Szerintem itt nem a “lányt” kell elengedni, hanem a képzelt, vágyott gyerek személyiségének, külsejének a képét. Ezzel nekem is voltak nehézségeim, csendes, nyugis, magánakvaló gyerek voltam, gondoltam majd ketten nézzük az ilyen habitusú gyerekemmel a sok “csúnyán” és feltűnően viselkedő embert, hogy nagylelkű angyalka lesz, aki örömèt leli abban, ha boldoggá tesz másokat. Hát nem:)

Aztán megtanultam értékelni, hogy olyan, amilyen én nem vagyok. Határozott, kezdeményező, energikus, társaságot kedvelő, nyitott, önérvényesítő. Plusz mellette engem is formál, mivel nekem kell vele “megküzdeni” én is szereztem ilyen skilleket, és már nem is lennék oda az örömtől, ha olyan gyerekem lenne, amilyet korábban elképzeltem.

Egyébként csak annyiban különbözik a fiúktól, hogyha állva pisil, nem tud célozni..

Melyik családban érték a lány? Oda kellett volna születnem, nálunk mindent a fiúnak elv volt, a kis trónörököst meg a cselédet játszották a szüleim gyerekkorunkban..

Na mindegy, nekem nem hiányzik kifejezetten egy fiú, mert már van tapasztalatom abból, hogy nem a neme határozza meg a gyerek jellemét és még csak nem is a nevelés, minden igyekezetem ellenére ilyen az én kisasszonyom, már babának is ez a típus volt.

Az egyik filmben láttam, hogy rajzold le a vágyott gyereket, minden gondossággal, részletekkel, adj bele mindent, majd töröld le, így könnyebb elengedni, és odalenni azokért, akik vannak.