Mit tegyek, ha amióta megszültem, azóta nincs életem, és nem volt egy olyan nap, amire azt mondtam volna, hogy "Na ezért érdemes volt felkelni!"?

Egyetértek a 20-assal. Tény, hogy megváltozik minden, de bevallom őszintén én egy kicsit szenyó vagyok. Amikor csak tehetem "segítségért kiáltok". Pl. olykor a szüleimmel megyünk strandolni. Ők alig várják, hogy a kölyök medencében pacsálhassanak az unokával, mert milyen cuki, mi meg alig várjuk, hogy a buborékokba merülve ülhessünk a jacuzziban felnőtt társaságban egy fél órát csendben, magunk elé bambulva. :D

A szüleim vidékiek, csak rájuk számíthatunk, de meglehetősen sokat vagyunk náluk hétvégente, amióta gyerekünk van... A környéken már minden randi helyszínt felfedeztünk (újra).

Sokszor megyünk együtt barátokkal is ide-oda, ott is imádják babusgatni, én meg imádom, hogy nem nekem kell tolni a kocsit, meg dajkálni, ha nyűgös. Szerencsére mindenkivel jól elvan.

Egyébként igen, sok áldozattal jár az anyaság, de ezekkel az aljas "kihasználásokkal" (amit a család és a barátok jellemzően alig várnak), nekünk egy picit könnyebb. Nem vagyok egy ősanya, szívesen tolom át 8-9 hónapos kora óta pár órára másnak, akiben megbízom és nem aggódom az órát nézegetve. Nem ragaszkodom minden áldott nap ahhoz, hogy én fürdessem, én altassam, szerencsére egészen pici kora óta megszokott néhány személyt, akikkel szívesen alszik. Ha ez nem lenne, valószínű én is úgy érezném magam, mint a kérdező. Nekem ezek mindig egy kis fellélegzést adnak, amikor úgyérzem kezdek besokallni.

Ha azt érzed, hogy lélekben nem vagy rendben, akkor érdemes ezzel kezdeni, keress segítséget. Ha ez önmagában nem elég, akkor pedig érdemes pszichológussal elbeszélgetni, hogy hogyan tudod kezelni magadban ezt az érzést. Nincs veled semmi gond, csak más beállítottságú vagy te is, mint a tipikus ősanyák. Sokak számára elképzelhetetlen és beismerhetetlen, hogy az anyaságnak nem csak szép oldalai vannak. Kell néha egy kis pihenés.