Akik újszülött/kisbaba mellett tanultak/saját kisvállalkozásuk volt/home office-bol dolgoztak hogy oldottak meg?
Nemsokára megszületik az elso kisbabank es kiváncsi lennék esetleges tapasztalatokra, pl idobeosztas, stb kapcsán. Én itthonrol dolgozom, nem megerőltető, mindossze hat órában, délelőtt végzek is, illetve van egy kis kreativ vállalkozásunk a férjemmel, ahol magam osztom be az időmert. A ferjem szinten itthonrol dolgozik es neki rugalmasabb az idobeosztasa.
A baba születése utan mindenben (kivéve szoptatás 🤣) ki fogja venni a részét, ezt mondta, eddig is legtöbbször ő főz es vásárol, en általában a takarítás részét szoktam legtöbbször végezni, ám ő is szívesen porszivoz, stb ha kell. 😊 Mivel maximum 3 hónapot fogok tudni “itthon maradni” (addig tudok nélkülözve lenni a munkából), utana “visszamegyek” es azt tervezem, hogy kb reggel 7-10 között dolgoznék (vannak benne telefonok illetve admin jellegű is), valamint a vállalkozást is folytatnám. Szerintetek ilyen körülmények között (nyilván minden baba / kisgyerek mas, minden család mas, stb) nagyon nehez lenne? Napi szinten ez a 3-4 ora ami “fixen” kellene, ekkor lehet a baba úgyis aludni, de ha nem, a ferjem elfoglalja, ha pl mar kicsit nagyobb. A masik kreativ részét en be tudom magamnak osztani.
Előre is köszönöm ha valaki tud tapasztalatot megosztani!
A kislányom első négy hónapjában fejeztem be a fősulit. Akkor könnyen ment, mert igaz, hasfájós volt, de sokat aludt és ébren egy helyben el volt. Most egy kicsit nehezebb, mert már 1 éves, aktívabb részvételt igényel, viszont kialakult egy ideje a napirendje, a házimunkát igyekszem alvás alatt megoldani, a tanulást egyebet pedig az esti altatás után. Ha a férjem itthon van, akkor persze könnyebb.
Sajnos előre nem lehet tudni, hogy mikor fog aludni, enni és kb hónapról hónapra fog változni ez, de ha ti így együtt tudtok működni, akkor nem lesz gond. Nem azt mondom, hogy nem lesztek fáradtak, ki tudja...de ez egy jó hozzáállás! Megoldható lesz!
Sok boldogságot!
Várj ki szerintem minimum fél évet . Addigra alakul ki a napirendje félig-meddig, akkor már tudsz tervezni. Valamennyire. Igazából fogalmunk sincs milyen baba lesz. Mi van ha nem alszik délelőtt és csak cicin van . Mi van egesz éjjel fent van. Ha hasfájós lesz.
Úgy hogy fix 6-10ig úgy biztos nem fog menni. Úgy hogyha van egy fél órád , órád és nekiállsz úgy menne esetleg . Én legalábbis így tanultam és írtam a szakdogámat meg. Nem lehetetlen de marha nehéz és sok szervezest igényel .
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!