Nem érzed magad "butának", hogy szinte egész nap egyedül vagy a gyermekeddel?

Igazából nem is pontosan fogalmaztam meg a kérdést, de arra lennék kíváncsi, hogy azok az anyukák, akiknek a párjuk reggeltől estig dolgozik, nem érzik e magukat butának? Mármint úgy értem, hogy az agyam egyik része a babával van, a másik része meg a páromat hiányolja, igénylem a nagy beszélgetéseket, mint egykoron a baba előtt - kattog az agyam, vajon még szeret e, vagy tetszem e neki még. Nem szó szerint vagyok egyedül, nagyon sokat csavargunk erre arra a gyermekemmel, sokat vagyunk játszótéren, könnyen ismerkedem, mert közvetlen természet vagyok. De ahogy közeledik az este, amennyire nagyon várom a párom haza, sose úgy sül el egy este...néha olyan hülyeségeket vagy butaságokat tudok kérdezni, vagy semmitérő témákról beszélgetek, hogy sokszor azt érzem, hogy tényleg untatom. Nem is tudom hogy fogalmazzak.

Hasonló érzésekkel küszködik e még valaki?