Tesókérdés, legyen - ne legyen?

9-es vagyok. Még csak annyit akartam irni, hogy nekünk sincs segítségünk, mert külföldön élünk. Csak en fogom tudni hozni vinni a nqgyot. Fogalmam sincs hogy fog menni, de majd csak belerázódunk. Hazudnék ha azt mondanám, hogy nem aggódok 1000 dolog miatt, de bízom benne, hogy mindent megoldunk. :-)

Ha jó munkahelyem lenne akkor nem.

Ameddig a munkahely fontosabb, minthogy meg egy gyereket vallaljatok amiatt, mert Ti mindketten vagytok ra, addig en nem vallalnek.

Amíg úgy gondolkodsz, hogy tesót akarsz a gyerekednek éd nem második gyereket, addig szerintem ne szülj.

A korkulonbseg már most is nagy szóval tök mindegy, hogy most vagy 2-3 év múlva.

Tudod van az a mondás, hogy az oxigénmaszkot is először a saját arcodra teszed... Ne azt nézd hogy kell (?!) tesó a gyermeknek és kell +1 unoka a nagyiknak és különben is “tele vagy” pénzzel szóval köteles vagy annyi gyereket szülni hogy már szalámira se jusson hó végén... érted. Szereted a munkádat és nem szeretsz otthon ülni + a két gyerek minden nyűgje is a te nyakadba szakadna. A gyermeked nem + n tesótól lesz boldog gyerek, hanem egy kiegyensúlyozott családtól, ahol anya sem egy idegroncs, apa is szívesen jár haza mert nem az örökös vergődésre kell hazaérni, és igen, külön jót fog tenni, ha el tudtok menni nyaralni, gyerekkel vagy kettesben, ha tudjátok különórára, táborba járatni, esetleg nem lesz később gond a tandíj sem. Nekem úgy tűnik az írásodból, hogy inkább mindenféle elvárások miatt akarnál mégegyet. Köztünk öcsémmel 5 év volt, és azt kell mondjam, ez a lehető legrosszabb korkülönbség ami létezik. 8-9 éves koromban még anyuék szemében én is bőven kisgyerek voltam, ugyanakkor nem szerettem öcsémmel játszani mert én már addigra túl voltam azon hogy két kisautót csattogtassak össze órákig. Mire meg tudtunk volna egymással mit kezdeni, kezdődött az egyetem és elköltöztem. Imádom, ne érts félre, de úgy nagy közös bandázás is kevés volt, anyának ugyanúgy kellett (volna) mindenkivel foglalkozni, nem az volt hogy majd egymással elvannak egész nap, nem is bírta szegény idegileg (nem mérte fel, hogy az, hogy “szeret babázni” nem jelenti azt hogy mentálisan elbír két gyerekkel akik ráadásul elég sokat ölik egymást), apánk meg lelépett. Az én egyetemi tanulmányaimat még úgy ahogy támogatta de öcsémre rá se bagózik. Szóval anyám “szeretek babázni” ötletéből jött az, hogy anyagilag kvázi mindig a 0 alatt volt, sokkal rosszabb pozícióba vették vissza, és miután fater lelépett egy rágót se vettünk meg csak úgy. Mondom, én örülök hogy van az öcsém, mert mostanra igazi szövetségesek vagyunk, de ugyanakkor kiváncsi lettem volna, milyen egy anyagilag és mentálisan is stabil családban felnőni...

#14: pedig jó dolog a tesó, jobban elvannak.

Egyet értek, hogy már így is nagy lesz a korkülönbség. Ettől még lehetnek jóban felnőttként majd, de gyerekként igazán nem fognak tudni már együtt játszani. Nálunk 4 év van, az olyan határ volt eddig is, hogy közös programokat találjunk, amin a nagy sem unatkozik, de most, hogy a nagy kamaszodni kezdett, már nagyon pattintja a kicsit, csak a kortárak a fontosak. Ettől még bajtársias a viszony persze, de ami a nagyot érdekli, attól legszívesebben a kicsit még tiltanám, példaként a nagy csak 5 évesen kezdett legózni, addig duplo a kicsi már másfél évesen a kislegóval nyomta, vagy a kicsi 5 évesen már minecraftozik, míg a nagy ilyen korában max. Bogyó és Babócát nézett.