Hogyan lehet olyan gyereket nevelni aki később egész életében azon van hogy kiszolgálja a szülőjét?

Ha idiótát akarsz csinálni belőle és a "nem tartalékolok, majd te megadod a tartozásodat" példát mutatod neki, akkor csak annyit érsz el, hogy vagy ugyanilyen lesz, vagy kikezeli/kikezelteti magát, és megcsinálja azt, amit neked kellene, de abból te semmit nem látsz, az az ő befektetése lesz, te csak hátráltattad, ne számíts semmire!

Ha te magad próbálsz meg mindent, de tényleg mindent, hogy maradjon a kasszában, akkor van rá esély, hogy ő is ilyen lesz, és mondjuk kettőtöknek köszönhetően nem nagyon lesz anyagi gond. Azért aki húsz éven át tanul és próbálkozik, az nem marad nullán, remélem belátod.

Az, hogy személyesen ápoljon, megint ilyen földhözragadt idióta szemlélet. Nyilván ha nem tud jobbat, megteszi, amennyiben normálisan bántál vele te is, és ott voltál mindig segíteni is, nem csak jópofizni. Főleg ha felnőve is abban a tudatban élhet, hogy nincs az a tragédia, ami földhöz vágná igazán, amíg te élsz, mert az otthonod mindig nyitva előtte, és te mindig értő támasza leszel a nehézségeiben.

Amikor rosszabb állapotba kerülsz idős korodban, akkor valószínűleg többre mész szakszerű segítséggel, és nem hinném, hogy az akkori önmagad olyan lesz, aki szívesen fogadja a gyermekeitől, hogy rááldozzák minden idejüket, főleg ha unoka is van. A minőségi idő nyilván más kérdés, de nem győzöm ismételni, jó családi fészekből kirepült embereknél nem kérdés, hogy fogják a kezedet, és terveiket halasztva áldoznak arra, hogy a legjobb segítséget és ápolást kapd.

TL;DR Ha nem tudsz huszonév alatt számottevő saját hasznot hozni magadnak, akkor a gyerektől se várjál semmit, ugyanolyan jobbágy lesz, hacsak tovább nem néz az öröklött orrán.

Ez nem így működik hogy erre neveled. Viszont egy szerető összetartó családban teljesen természetes hogy segítünk az időseknek.

A mi családunk ilyen. A nagyszüleim nagyon szerették a szüleimet sokat segítettek nekik. Majd mikor idősek és elesettek lettek teljesen természetes volt hogy a szüleim hozzák viszik orvoshoz, az egyikük halála előtt már nálunk is lakott inkább mert így volt könnyebb. Bevasaroltunk nekik, intézetünk mindent. Aztan szép sorban elment minden nagyszülőm. Most már az én szüleim is nagyszülők de teljesen evidens hogy ha szükség lesz rá akkor minden módon támogatni fogjuk őket. Nem azért mert erre neveltek, hanem mert számomra ez természetes hogy a szerető szüleimet segítem ha kell.

Legy nárci szülő. Zsarolni kell a gyereket érzelmileg, elérni, hogy csak a dzülei vannak neki, el kell hitetni vele, hogy neki az a dolga, hogy lejattolja a fele fizuját, és amúgy is draga az albi saját lakás, akarmi, egyedül úgyse tud majd megélni. Érzelmileg ronccsá kell tenni, akibe beleneveli a drága szülő, hogy tartozik neki, kötelessege eltartani, ha megöregszik és amúgy se legyenek vágyai, amíg anyuci apuci él. Majd utána lehetnének, ha addigra nem lenne túl öreg ahhoz, hogy családot alapítson.

Amikor anyámmal laktam, lehúzta a fele fizum, plusz még vásárolnom kellett, plusz folyton penzért kuncsorgott a nyugdíjas szüleitől. Mikor elkoltoztem, én voltam a szar szemét, de nem érdekelt. Sok tehertől szabadultam meg. Max majd választok neki egy cuki nyugdíjasotthont, ha kell....

Csak a szeretet képes arra, hogy törődjön másokal.

Senkit sem lehet a szeretetre kényszeríteni.

Jól szeretni, az komoly kihívás.

5 szeretetnyelv van.

Jó ha ismerjük a sajátunkat, de ha jól akarunk szeretni másokat, tudnuk kell, mi az Ő szeretetnyelvük.

A gyereknevelésben való alkalmazásnál nem szabad figyelmen kívúl hagyni, hogy a gyereket nem csak szeretnünk kell hanem nevelnünk is. Tehát fontos itt is az egyensúly megtartása, mint az életünk más területein is.

Pl.: A gyerekem fő szeretetnyelve, mondjuk az ajándék. Azért ez nem jelenti azt, hogy nem szeretem jól a gyermekemet, ha nem azzal a gyakorisággal kap ajándékot amivel Ő szeretné. Hanem azt jelenti, hogy mondjuk az elismerésem jelét nem egy öleléssel fejezem ki felé hanem egy csekély ajándékkal.

Sok kapcsolatunk is azért siklik ki mert nem ismerjük meg kellően egymás szeretet nyelvét. Senki nem gondolat olvasó. Ezért, szükség van visszacsatolásokra, arra, hogy kimondjuk milyen érzésünk van, mi fáj, mitől vagyunk szomorúak, mi bosszant, minek tudunk örülni, stb.

A gyerek nevelésben a jó példa adás sokat számít, de sok olyan eset van amikor akár negatív, akár pozitív változással válnak felnőtté. Nincs 100%. A saját döntéseik megváltoztathatják őket. Szülöként is az a fontos, hogy a tőlünk telhetőt megtegyük, többiben bízunk, reménykedünk, a jót várjuk, a jóra készülünk.