Hány évesen adtok/adtatok/adnátok a gyerkőcötök kezébe okos telefont?
Figyelt kérdés
Én nem anyuka vagyok (messze van még az a kor) de érdekelne!2020. jún. 23. 16:38
A kérdező szavazást indított:
2 évesen
3 évesen
4 évesen
5 évesen
6 évesen
7 évesen
8 évesen
9 évesen
10 évesen
11+
55 szavazat
1/14 anonim válasza:
A kezébe veheti a fél éves is, de sajátot felső tagozat előtt nem fognak kapni.
2/14 anonim válasza:
Játszhat vele 5 évesen heti 1-2x, de sajátja nem lesz még jó sokáig.
3/14 anonim válasza:
Bőven jó 12-13 éves korában az okostelefon, addig jó a régi nyomógombos is
A telefon nem azért legyen a gyereknél, hogy egész nap rajta játsszon meg internetezzen hanem azért, hogy elérhető legyen szükség esetén és ő is elérhessen engem szükség esetén
4/14 anonim válasza:
Szavaztam, mert használhatja, játszhat vele, fényképezhet stb. Viszont még nem kapott. Nem saját maga miatt, mert értelmes, magától tudja, hol a határ, tablettel sem játszik a végtelenségig, viszont sajnos több osztálytársának már van, és inkább a többiek miatt nem, akik hívogatnák, küldözgetnének neki mindenfélét, szóval állandóan jelezne a telefonja. Az élet nem erről szól, hogy az ember állandóan másokat nézzen, arra reagáljon amit küldözgetnek neki. Így teljenek el a napok és ne tudjon a gyerek elmélyülni abban, amit éppen csinál a hülye csilimpoló telefon miatt.
5/14 anonim válasza:
3 éves. Nincs saját telefonja, az autóban hosszabb utakon kap a kezébe egy régi telefont, egy babajátékkal (a telefonon van megnyitva), kb. 2,5 éves kora óta. Ha majd elsős lesz, akkor kap telefont, de csak valami egyszerűbbet.
6/14 anonim válasza:
8 évesén kapott a lányom. Külföldre költözünk, nem beszélte a nyelvet és taxival, másik városba járt iskolába. Evidens volt a telefon, azzal az autó úton is elfoglalta magát.
7/14 anonim válasza:
A fiam a 10. szülinapjára kapott, a kislányom 8 éves, neki még nincs. A kezükbe viszont már évek óta vehetik az enyémet.
Itt mindenki mondogatja, hogy "majd" butatelefon vesz a gyerekének, de kíváncsi lennék, van-e olyan ma, 2020-ban, aki tényleg azt adott a neki, mert ilyet én egyet sem ismerek.
8/14 anonim válasza:
Játszani kap majd játék telefont, én frászt kapok attól, mikor a kisgyerek üvölt a boltban, mert a szintén üvöltő meséje leállt. Aztán suliban kap egy egyszerűt, amin elérem, vagy elér ha bármi gond van, és ha majd elég érett hozzá, és tesz is érte, kap drágábbat is.
9/14 anonim válasza:
#8-as: nálunk az iskolába tilos telefont vinni a gyerekeknek, ezért mi a telefont okosórával váltottuk ki.
10/14 anonim válasza:
9-es na igen, ezt amúgy nem is értem, hiszen ha bármi gond van, nem tudom elérni, max az iskolán keresztül, ami vagy sikerül, vagy nem... De az okosóra jó megoldás, amíg nem szólnak bele abba is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!