Van aki jó anyának gondolja magát?

Biztos, hogy nem csinálok mindent tökéletesen (nem is lehetséges), de alapvetően igen, jó anyának tartom magam. Van egy 8 éves, boldog, kiegyensúlyozott, okos fiam, nekem ez a bizonyíték arra, hogy jó szülők vagyunk, nem mások véleménye. Sokan azért tartják magukat rossznak, mert nincs önbizalmuk és túl sokat olvasnak például itt :)

Nem vagyok tökéletes, nagyon nem. De nem tartom magam rossz anyának. Dolgozunk mindketten a férjemmel, minden számlát mindig pontosan kifizetünk, nehogy gond legyen, utána jön a gyerekünk, hogy neki mindene meglegyen, aztán utoljára jövünk mi. Minden megkap, amit meg tudunk neki adni, az alapvető dolgokon is túl. Nem iszunk, nem drogozunk, nem bántalmazzuk. Szeretjük, foglalkozunk vele, a többi, a rossz dolgok meg nyilván az adott körülmények velejárói. A sok munka, a stressz, hogy sokszor nem jut időnk pihenni, vagy úgy igazán kikapcsolódni.

Nem vagyok tökéletes de a gyerekem boldog, kiegyensúlyozott, minden szempontból megfelel a korának, szeretve van és értékelve úgy ahogy van. Nem érdekel, hogy a mai trendek szerint mitől lennék az anyák gyöngye, én csak próbálok neki mindent megadni az igényeinek a figyelembevételével. Szerencsére a visszajelzések a szakemberektől is megerősítenek abban, hogy jó úton járunk a férjemmel más véleménye pedig nem érdekel.

Én is jó anyának gondolom magam. Remekül viseltem a terhességet, a szülést, az első heteket és azóta is. Jön ösztönösen minden, ami mégsem annak utána nézek, szuleunktol tanácsot kérünk, jók a családi kapcsolataink. Vidám vagyok, csinos. A babám mindig mosolygós, pufi, boldog, ügyes. Párommal mindig van időnk egymásra, rengeteget szeretkezünk azóta is. A ház mindig tiszta, majdnem mindig főzök, ha nem, hármasban elmegyunk étterembe egy kirandulassal osszekotve. Elkezdtem egy tanfolyamot is. Úgy érzem, minden területén helyt állok a gyermekem boldog, a párom boldog és én is az vagyok. Szerintem így mindhárom, hogy jó anyának érzem magam.

Az első gyereknél jó anyának éreztem magam. Amolyan született anyának, aki erre lett teremtve. Imádtam a gyerekem, akit születése óta egyedül neveltem sok éven át, és teljes szimbiózisba forrtunk össze. Még az első nagy veszekedéseinknél is jó anyának éreztem magam 4-5-6 éves korában, de 8 éves korában már rendszeresen feltettem magamnak a kérdést, hogy mit rontottam el. Veszekedős, hisztis, sírós, dühöngő volt. A második 7 évvel az első után érkezett. Ott már kritikusabb voltam, de még mindig jó anyának éreztem magam. Az elején. Aztán két évre rá jött a harmadik. És most alig van időm a gyerekeimre, sokkal kevesebbet nyújtok nekik, mint szeretném, állandó bűntudattal küzdök, és nosztalgiával gondolok arra, milyen jó volt az első gyerekkel kettesben. Nem bánom a másik kettőt, hanem pont hogy mindegyikkel azt a fajta intenzív együttlétet szeretném megélni, mint anno az elsővel, azt a fajta fókuszáltságot, odaadást, de már nem lehet, sok egyéb feladatot is vállaltam, és néha felüti a fejét a motiválatlan, tétlen búskomorság is. Jelenleg egy olyan jó anyának érzem magam, aki rosszul csinálja a dolgokat. De nem adtam fel, össze fogom szedni magam, és leszek jobb is.