A te babád is nevet a "semminek" vagy nagyobb korában mondott ijesztő dolgot?

úgy 2-6 éves kora között rendszeresen járt nálunk egy sötét bácsi, aki "pont olyan, mint apa, csak nincs színe".

Néha az előszobában mászkált (a gyerek követte a tekintetével, vagy utána ment, pl társasoztunk és ő kiszaladt megnézni a sötét bácsit), de leggyakrabban a gyerekszobában állt a fiókos szekrény előtt.

A gyerek szerint csak "ott volt", nem csinált semmit, max nézett. Mondta néha, hogy fél tőle, de nem tudtam mit tenni, biztattam, hogy mondja meg neki, hogy menjen el innen.

Elsős volt, amikor megjegyezte, hogy régen látta már a sötét bácsit és hiányzik.

Azóta eltelt 2 év és talán már nem is emlékszik rá.

Na igen.. Szellem.. Azt csak felnőttől tudja!! Vagy mese... De akkor is kell egy felnőtt aki elmondja neki h a szellem amit a mesében lát ugyanaz mint amit otthon....

Nekem a fiam "lát" dolgokat.. De hiába látott mar meseben szellemet, nem köti össze a valosaggal. Tehat ő nénit, bácsit lát itthon es nem szellemet😏 Az más kérdés h en hiszek e benne, mert elég élénk fantáziájú a gyerek. Hála az égnek.

Barátnőm kislányával sétáltam haza egyik nap (elvittem a cukrászdába) és egyfolytában az árokpartot nézte. Kérdeztem, hogy mit néz annyira. Rám nézett és azt mondta, hogy "nem látod, hogy hogy sír ott az a néni?" Mondtam neki, hogy nincs ott senki. Ő meg hajtogatta, hogy de ott van, nem igaz, hogy nem látom.

Pontosan elmondta, hogy milyen az arca, milyen ruha van rajta és az árokparton sír.

Utána egy kicsit gyorsabban mentünk. :D

Nagy Rena

Ördög vagy Angyal?

Ablakon beszűrődik a Holdfény,

Hallok egy morajló hangot, s jön az ébredés.

Ajtóban csendben áll egy ijesztő árnyék,

Érzem, végig engem néz.

Arcát nem látom,

Teljesen átlátszó.

Mintha fején kalap lenne,

Hosszúkás a teste,

Mintha rajta kabát lenne.

Árad a gonoszság belőle,

Sok fájdalommal és szomorúsággal tele.

Mintha azt akarná, menjek Vele,

Rettenetes érzés fogott el tőle.

Szemem egy pillanatra lehunytam,

Már nincs az ajtóban.

Ágyam mellé torpan,

S felém hajol lassan.

Szemeim lehunyom,

Takaróm fejemre húzom.

Mintha bármitől is megvédene,

Azt akarom, hogy tűnjön el végre!

Testem félelemtől reszket,

Mozdulni sem lehet.

Még ha tudnék is, akkor sem merek,

Csak várom, hogy jöjjön már a reggel.

Elmondtam volna bárkinek,

De ki hinne egy pár éves gyereknek?

Szellemekben úgysem hisznek a felnőttek,

Engem betegnek hinnének,

S csak egyet legyintenének.

Pedig van aki még látta,

Ő is ugyanezt elmondja.

Van az életben csoda,

Miért nem hiszi el senki, soha?!

Ha még egyszer látnám,

Szemem le nem hunynám.

Mintha most is itt lenne,

Mintha engem követne...

Már rég nem látom, mert felnőttem,

Ha látnám, vajon mi lenne?

Bántana, vagy csak továbbra is nézne?

Ez csak egy magányos lélek?

Velem egy olyan dolog tortent, amit azota se ertek felnottkent.

Elsos voltam, amikor az iskola udvaron varazsoltam a baratnommel. A zsebunket elotte kiforditottuk, 50 ft volt az oveben. A varazslas utan 10 ezer volt papir penzben. Meg se lepodtunk, elkoltottuk a vasarba. (Suli vasar volt, azert kezdtunk el varazsolni, mert acsingoztunk, hogy vehessunk valamit) Azota is megvan az a nehany targy. 98'-ban történt a 10 E sok pénz volt akkor. Anyam rogton korbekerdezte a szuloket, hianyzik-e valakinek, tanitonak is jelezte, de senki sem hianyolta. (Nem gazdag iskola) Furcsa volt, maig nem ertem, de hinni se hiszem.