Mennyit gondolkodtatok gyermekvállalás előtt?
Szerintem ezen felesleges aggódni, a baj akkor is jönni fog ha van gyerek ha nincs.
Tegyük fel ezért nem fogsz vallani gyermeket mert ezektől a dolgoktól félsz, tartasz. És ha nem következnek be a félelmeid, akkor mi lesz?
Egyedül fogsz megöregedni, soha nem fogod megérezni milyen anyának lenni?
Ezeken is érdemes elgondolkodni!
Az emberiség önpusztító ez ellen nagyon nem tudunk mit tenni, sajnos.
Viszont emiatt én nem tudnám kihagyni, hogy anya legyek.
Mi ilyeneken nem gondolkoztunk, nekünk az első gyerek "becsúszott", 2012-ben született meg, akkor 19 volt a párom, én 21 utána 2 évíg vigyáztunk, aztán utána már úgy voltunk vele, hogy jöhetne a tesó, akkor már nem vigyáztunk azóta, most fog születni a kishugi márciusban, 7,5 év lesz köztük.
Ha ilyen dolgokon agyalnának az emberek, nem is születnének gyerekek.
28/F
A klímaválság miatt aggódom én is.
Nálunk a férjem szeretett volna inkább gyereket, múlt évben szültem. Én nagyon sokszor gondoltam arra, hogy ilyen borzalmas már a helyzet a globális felmelegedés terén, és hogy bölcs döntés volt-e. Szerintem felesleges ezt összevetni egy világháborúval, mert onnan kvázi a mai utazási lehetőségekkel, fogod magad és elmész, de egy klímakatasztrófa elől hova mész? Nagyon mondogatják, hogy 30-40 éve van a bolygónak így nagyon sokszor felmerült bennem, hogy milyen sorsot adtam a gyerekemnek... Nekem az a fura, hogy akik sorra szülnek azoknak ez nem jut eszükbe? De ha optimisták vagyunk és még 100 évig lesz a Föld, gondolom az utolsó évek már kb bunkerben élsz kategória lesz.
Ez egy normális globális felmelegedés, a Föld történelmében millió alkalommal megtörtént és még mindig van élet itt, a Földön. Amit sokan hirdetnek full kamu.
A Föld tengelye ferde és folyamatosan ferdül, emiatt tolodnak el az évszakok, mert ugye az évszakok a Föld tengelyének ferdessége okozza. Olvass utána, hogy működik a Föld, nyiss fel egy földrajz könyvet, abban le van írva.
Első babánál: összeházasodtunk, mindketten vágytunk rá, egyértelmű volt, hogy jöhet.
Másodiknál: az elsőt imádjuk, egyre könnyebb, mindketten vágyunk rá, hiszünk a kis korkülönbségben.
Harmadiknál: az első 2 jól sikerült, megint egyre könnyebb, mindketten vágyunk rá, bevált a kis korkülönbség.
Negyediknél: ugyanez.
Most gobdolkozunk az ötödiken, klímaváltozás és tsaik még mindig nem jutottak eszünkbe. 😊
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!