Mindig is fáradékony voltam és úgy érzem sosincs semmire időm. Hogy vállaljak így családot?

Erről szól az élet. Nem csak te vagy fáradt, kimerült, főleg télen még jobban. Teherbeesésem előtt én is olyan voltam mint te. De az nem akadályozott meg abban hogy ne vállaljunk gyereket. Szóval most útban van és nem érdekel mennyire leszek k.o. minden nap mikor megszületik a baba.

De ha nem akarsz így akkor nem. Nem kötelező szülni.

Hagyjuk már ezt az önző vagyok-e dolgot, mitől lenne önző, aki tisztában van a saját korlátaival, és nem akar ennek kitenni egy gyereket?

Gyereket nem vállalni nem önzés, hanem megfontoltság. Ha gyerek nélkül is mindig kimerült vagy, gyerekkel minden nap úgy fogod érezni, hogy az összeomlás szélén állsz.

Hasonló helyzetben voltam, azzal a különbséggel, hogy nekem a munkám is nagyon kimerítő. Naivan azt gondoltam, mire a gyerekem annyi idős lesz, hogy vissza kell mennem dolgozni, talán változnak annyit a körülmények, hogy bírni fogom. (Akkoriban még átmenetinek tűnt a túlterheltségünk, ez mostanra állandósult.) Azóta a házasságom ráment a gyerekvállalásra (nem a gyerek tehet róla, hanem én, hogy nem a megfelelő embernek szültem), és voltak olyan időszakok, amikor úgy éreztem, a mentő fog elvinni. Egyébként ismeretségi körömben van is olyan, akit a kimerültségtől konkrétan a mentő vitt el, pedig nem is az a nyafogós, kényeskedő fajta. (Csak gondolom az ő férje is nagyjából annyira vette ki a részét a nehézségekből, mint az enyém.)

Szóval szerintem a lehető legjobban teszed, ha ezt nagyon-nagyon meggondolod, a barátnőid véleménye meg ne érdekeljen, nem nekik kell élniük a te életedet.

Kérdező, én nem ajánlom. Szintén mióta az eszemet tudom, enervált vagyok. Normális és elegendő alvás után is már eleve úgy ébredek, hogy semmi életerőm, alap dolgokra is rengeteg energiám meg időm megy el.

Voltam olyan hlye, hogy belevágtam. A gyerek nehéz eset, kissé hiper is. Kora reggel kipattan a szeme, onnantól pörög, és ma már este 9-kor ugyan leáll, de ezt úgy, hogy ovis, és nappal nem alszik... Iszonyat. És persze nem foglalja el magát szépen egyedül.

Az a baj, hogy előre ezt nem igazán tudod elképzelni, csak amikor már benne vagy. Más az, amikor gondolkodsz róla, és más, amikor minden porcikádban érzed, milyen kialvatlanul rohanni a gyerek után, aktívan foglalkoztatni, miközben kaját is kéne csinálni, takarítani és pakolászgatni is, meg ezt-azt elintézni. Vannak energikus, pörgős emberek, nekik ez meg sem kottyan. De aki mindig csak vonszolta magát, annak ez borzasztó.

Gyerek előtt én is azt hittem, fáradt vagyok :D

Nem lehet, hogy nincs, ami motiváljon? Pajzsmirigy? B12 szint?