50-60 év közötti gyakorisok! Megbántátok, hogy 25 alatt vállaltatok gyereket?
Én 2 hónappal múltam 25, mikor az első megszületett. Az ér? De már volt előtte 3 évvel egy vetélésem is.
Diplomát sosem akartam (aztán mégis lett, majdnem 50 évesen), bőven kiéltem magam előtte, mert szuper társasági életet éltem már sulis koromban is, 19 évesen kezdtem dolgozni, szóval már munkaviszonyom is több éve volt, akkori viszonylatban jó fizetéssel. Mivel az első gyerekem fiú és nem kapkod a családalapítással, még nem vagyok nagyszülő, de nem bánnám. A tesói már később születtek, nagy korkülönbséggel, de nálunk pont így volt jó.
Februárban töltöm majd az 50-et. Az első gyerekemet 20 évesen szültem, utána 22 évesen. Aztán 30, majd 34. Végül pedig 40 évesen adtam életet az ikreimnek.
Egyik gyerekemet sem bántam meg, a korán és a későn születetteket sem.
Kamasz koromban kiéltem magam, sosem éreztem úgy hogy ne így lett volna.
Van már 4 unokám, nagyon jó hogy rám merik bízni őket hiszen megállom a helyem fizikailag is.
3-assal egyetértek.
én sem bántam meg. 20-24 éves voltam két fiam van.
már 6 unokánk is :) ugyhogy nem csinálnám máshogy most sem.
Az én fiaim viszont későn nősültek :( feleségeik is 35-40 évesek :( 9,7,7 ill. 5,3, ill. 2 hónapos gyerekeik vannak.
Ha a gyerekeim gyerekei is ilyen későn kezdik, hót öregek lesznek mire unokák születnek.
Szóval nem bántam meg! imádom, imádjuk Őket.
mikor kicsik voltak akkor is jártunk barátokkal ide-oda, nem hátráltatott semmiben. ééés mellette vállalkozást is inditottunk ami már 30 éve müködik.
bulizósak sose voltunk, hányok az ilyen felesleges időtöltéstől. Értelmes szabadidő eltöltés viszont volt, van. nagy többségében utazás, barátok.
Én 60 múltam, az elsö gyerekem (a négyböl) 20 évesen született, de ettöl függetlenül van (gépeszmérnök) diplomám, amit 24 évesen kaptam meg - gyerek mellett is lehet ugyanis tanulni, utazam is meg tanulam is mellette, sör spórolni is tudtunk, 26 évesen saját lakásunk volt.
Bulizni akkor sem akartam, mert nem az az, ami érdekelne, szóval ez nem votl hátrány.
Emellett NEM lettem fiatalon nagyszülö, 49 évesen lettem az. De az életemnek nem az az értelme, hogy magyszülö legyek, márcsak azért sem, mert ez a gyerekeim döntése, hogy mikor akarnak gyereket vagy egyáltalán vállalnak-e.
Szóval nem bántam meg, hogy hamar lett gyerekem, nem maradtam le semmiröl és nem is hátráltatott semmiben.
Más világ volt régen. Nem volt alapvető, hogy huszonévesen is tanuljunk és szinte mindenkinek volt saját háza. Hamarabb meglett az anyagi biztonság és a családi fészek, mint a mostani fiataloknál.
Utazni gyerekkel is lehetett és most is lehet
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!