Karácsonyi ajándékozás iskolában. Ilyenkor mit lehet tenni?
Volt egy összeghatár az iskolai ajándékozásnál. Mi ezt a határt betartottuk, csak kicsit lőttünk fölé. Viszont a kislány, akitől a lányom kapta az ajándékát, ennek az összegnek minimum a háromszorosa volt. (egymást húzta a két lány). Így most elég hülyén érzem magam, hogy mi betartottuk, és vettünk x összegért, és kaptuk ennek a háromszorosát. Mi is megtehettük volna, hogy drágábbat veszünk, mert szerencsére nem okoz gondot, de ez így nekem nagyon kellemetlen (gyermekem persze örült az ajándéknak)
A füzetbe nem írták le, hogy milyen összegben vegyünk ajándékot, de többször megkérdeztem a lányomat, ő biztosra állítja, hogy ennyi volt megadva. Nem tudom a másik kislány átadta-e ezt az infót, vagy lehet a szülők nem is tudnak a határról. Vagy egyszerűen csak nem érdekelte őket.
a kérdésem az lenne, hogy én most mit tudnék tenni? Elég nagy a különbség az ajándékok között. Az anyukával nem szoktunk beszélni, nem is találkozunk, csak szülői értekezleteken.





Lehet akciósan vette. Nyugi. Én is vittem 6000ezres ajándékot, ami mindig mindenhol annyi volt, de egyszer megvettem 1800ert...
Amúgy meg ha meg volt adva, és ők többet költöttek, az az ő dolguk🤷♀️ Ha mindketten örültek az ajándéknak, akkor nincs gond.
De olyan jó lenne ha a suliban befejeznék ezt a f@s..ágot, mint ajándékozás, mert az esetek 90%-ban egy gyerek minimum csalódik... De nagyon🙄 Plusz van akinek megterhelő, akkor is ha saját készítésű, akkor is ha minimum összeghatár van...





Semmit se csinálj. Inkább így legyen, mint fordítva.
Mi is húztunk Mikulásra. (12.-esek vagyunk)
Egyik osztálytársammal egymást húztuk. Én vettem neki fülbevalót (s csináltam egy kis papírdobozt, amin írta a nevét), egy működő Rubik kocka kulcstartót, egy bögrét, 2 Milka csokit, egy nagy s egy kis csokimikulást + 2 olyan kis Kinder csokit (nem egy egész dobozzal). Nem tudtam mire vágyik, így próbáltam sok kis dolgot venni, hogy valami legalább tetszedjen neki, s a szatyrot nem számoltam bele az összegbe. Hát... az édességnél a 2 csokimikulás bőven elég lett volna, vagy minusz a bögre, mert én kaptam egy doboz bonbont, egy sálat s pár ilyen szaloncukorhoz hasonló csokit. Szerintem a megbeszélt összeg alatt volt...
Ha még egy kicsivel az összeghatár fölé is mentetek ti, akkor semmi okotok arra hogy rosszul érezzétek magatok.










A másik kislány is örült az ajándéknak?
Egyáltalán barátnők, vagy "csak" osztálytársak?
Én nem foglalkoznék vele különösképpen, pont arra tanítaná a gyereket az ezen való pörgés, hogy az ajándék értéke a fontos.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!