Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Egyéb kérdések » Van itt olyan szülő, aki nem...

Van itt olyan szülő, aki nem ad húst a gyerekének? Nem betegesebb, mint a társai? Elfogadtátok ezt teljesen, vagy erőltetni kéne?

Figyelt kérdés

A lányom egyik napról a másikra közölte, hogy nem szereti a húst, nem kéri. Gondoltam ez is ilyen múló hóbort, de már a 3. hete ez megy. Próbálok ötletelni mindig, hogy mit főzzek. Átverni nem akarom, anyukám szerint meg erőltessem, hogy igenis egye meg. Őszintén, én is csak a csirkehúst eszem, és nagyon nem örülnék, ha valaki elém tenne egy szelet marhahúst, hogy na márpedig azt én megeszem. Szóval ezért nem gondolnám, hogy ez jó eredményre vezetne...


Nem voltam soha vega, vegán, így nem tudom, hogy figyeljek-e valamire így külön, amíg kerüli a húst, vagy valami.

9 éves kislány


2019. dec. 11. 20:03
1 2 3
 21/26 anonim ***** válasza:
35%

20-as! Ha a nagy kacarászás közben olvasnál is, látnád, hogy leírtam, hogy magam is használok húspótlót tekintettel arra, hogy nem igazán szeretem a húst és kb 85%-ban növényi étrenden vagyok. Azt meg már el sem kezdem magyarázni, hogy egy ennél jóval “nyitottabb” országban élek, annak is az egyik legnyitottabb államában és hála istennek, milliószor több dolgot/kultúrát/ételt/nézetet van szerencsém látni/megismerni, mint sokaknak másoknak :)


A válaszod nem tartom hasznosnak, ugyanis az anyuka problémája az, hogy a gyerek nem eszi meg a húst. Az aggodalma az, hogy esetleg a gyerek szervezete hiányolni fog valamit, amiből baja lehet.

Mivel a húspótló csak állagra olyan, mint a normál hús, összetételében természetesen semmi köze nincs hozzá, hiába eszi meg a kislány, a probléma ugyan úgy nem lesz megoldva, hisz húst továbbra sem fog enni. Anyuka arra keres választ, hogy lesz e baja ettől, te meg ajánlasz neki egy olyan opciót, ami se nem nyugtatja meg a kérdezőt, se nem segít a húsmentes étkezés végett kialakulható hiánybetegségeken (már ha van ilyen, én nem tapasztalom)


Személyeskedhetsz, nevetgélhetsz, dobálhatjuk a labdát, de ennél jobban nem tudom leírni, hogy a húspótló egy tök jó dolog, de az adott kérdésre semmilyen használható választ nem adtál ezzel.


Ha gondolod, -én kis butácska, felvilágosulatlan- a magyaron kívül még négy nyelven le tudom írni, hátha úgy hajlandó leszel megérteni azt, amiről beszélek, nem csak élből ellenkezni, vitatkozni.

2019. dec. 12. 19:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/26 anonim ***** válasza:
17%

Oh, 4 nyelven? Akkor válaszoljak neked én is 4 nyelven ha már itt tartunk? Képzeld én is máshol élek, a férjem sem magyar de ilyen korlátolt embert még komolyan Magyarországon is ritkán látni.

Elárulod nekem, hogy amikor én voltam az egyetlen aki a vegetáriánus vitamint megemlítette, (ha már szerinted erre volt valójában kíváncsi anyuka) akkor miért álltál bele cinikus stílusban a válaszomba?

Ha meg már ott tartunk, anyuka leírta: “Próbálok ötletelni mindig, hogy mit főzzek.” Erre jogosan ír tippeket az ember, mint ahogy tettem én is és még számtalan másik válaszoló.

Dobálózhatsz itt azzal, hogy milyen értelmes vagy, én csak egy lekezelő stílusban vergődő embert látok, aki belekötött egy olyan válaszba ami tejesen normálisan, teljeskörűen reagált a kérdező felvetéseire. Ráadásul itt köti az ebet a karóhoz egy olyan témában ami szerinte a kérdés szempontjából irreleváns (pont ahogy a szellemi képességei is). 🙄

A kérdezőtől pedig elnézést kérek, a vitát nem én indítottam mint ahogyan visszaolvasva ez látszik is, én szégyellem magam az ilyen akadékoskodó emberek helyett.

2019. dec. 12. 19:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/26 anonim ***** válasza:
78%

Na te aztán nagyon szégyellheted magad!


Te vagy mindenhol lepontozva, neked írt oda más is, hogy amit írsz, az totál nem ide való.


Én teljesen normális stílusban, szerintem értelmesen válaszoltam neked, te kezdtél el személyeskedni azzal, hogy nekem mennyire kinyílna a világ... had védjem már meg magam, főként ha még igazad sincsen.

Egy szóval nem kötöttem bele semmilyen vega vitaminba. A húspótlóra válaszoltam.


Aki vergődik, az te vagy. Én kifejtem a gondolataimat értelmes kerek mondatokban, igyekszem értelmesen, intelligensen vitatkozni, mert nem értek veled egyet. Bosszant, hogy olyan nagyra vagy magadtól és nem látod, a válaszaidra adott százalékokból vagy a válaszaidra kapott kommentekből, hogy esetleg nem biztos, hogy okosat szóltál most.


Szégyelld magad kérlek helyettem is, mert én abszolút nem szégyellem, hogy van egy véleményem és nem fogom -a te szavaiddal élve- egy vergődő emberre ráhagyni, ha nincs igaza, azt meg végképp nem, hogy személyeskedik és egy ostoba barlangban élő valakinek állít be.

2019. dec. 12. 19:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/26 anonim ***** válasza:
6%
8. 11. 12. válasz és a többi. Nincs több mondandóm, időpazarlás. Szép estét!
2019. dec. 12. 20:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/26 anonim ***** válasza:
89%

Kérdező, szerintem ne erőltesd. Belém a répát tömködték mindig, hogy az milyen finom, meg egészséges, meg majd attól fütyülök, meg ilyen baromságok. A mai napig a szagától rosszul vagyok. Pedig a többi ilyen gyerekkori nemszeretem dolgot (pl spenótot, májat nem voltam hajlandó enni) már simán megeszem, sőt van amit kifejezetten szeretek is.

Hagyd meg neki a lehetőséget, de ne erőltesd. Esetleg arról beszélgethetsz vele, hogy miért nem szereti. Az íze, az állaga a baj, esetleg csak bizonyos féle húsokkal van baja. Nem faggatva, csak érdeklődve. Én pl szinte csak madarat meg halat eszek, de pl rántva azokat sem.

2019. dec. 12. 20:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/26 anonim ***** válasza:
22%

Nem olvastam itt végig a hozzászólásokat, de sok butaságot írtak.

Igaza van viszont a hozzászólónak, hogy nem kell a húspótló termék.

Már óvodás koromban elutasítottam a húst, nem tetszett az íze, állaga. Erőltették és ez csak rosszabb lett. Például a gombát se ettem meg , hiába mondták, hogy nem hús.

Virslit, paprikás szalámit hébe hóba eszem. Tejtermék, tojás napi szinten. Nem voltam egyáltalán betegesebb a többi gyereknél, felnőttnél. Felnőttem.

Terhesen kellett szednem vasat és egyszer volt huszonévesen vashiányom.

Azóta se szeretem a húst, ezeket a pótlókat se - tofu stb, mert nagyon hasonlít az állaguk a húsra és attól rosszul vagyok. Sőt a gombát se szerettem meg, próbálkoztam vele pedig. Közben kiderült, hogy se nem hús, de nem is növény, úgyhogy hanyagolom.

Élek, virulok..kislányom pedig dettó..bár már kisiskolas, de kb háromféle husit eszik meg, ő sem szereti az állagát.

Nem erőltetjük, de tudom a közétkeztetésben nehéz dolga lenne, ha nem enné valamennyire.

Amúgy utána lehet olvasni, mennyire egészségtelennek tartják már a húsfogyasztast, sőt az állati eredetű termékeket is. Ajánlom a "Hogy ne halj meg.." c könyvet tanulmányozásra.


Próbálkozzatok, nálunk a fasírtgolyó, pörkölt és grill husi megy még. A suliban is kóstolgatja ezeket, de sokszor már nem kéri a feltétet. Az én bajom, hogy a zöldségeket se nagyon eszi. De még így sincs több betegsége, mint egy átlagos gyereknek.

Téma volt a bolognai - hát azt tökéletesen kiváltja egy jó paradicsomos spagetti sok sajttal, nem kell abba semmi húspótló.. de lehet bele cukkinit is tenni.

2019. dec. 13. 09:22
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!