Aki hasonló cipőben jár/járt tudna segíteni?

Teljesen egyetértek egyessel. 28 múltam, 23 éves korom óta meg voltam halva a gyerekekért, ami fokozódott, amikor összejöttem a párommal (mostmár férjem) és persze mindenfelé elindult a korosztályomban a bébibumm. Egyetemista voltam, azon gondolkoztam, hogy kéne gyereketvállalni úgy, hogy még össze sem költöztünk és anyáméknál a kisszobában laktunk...

Aztán három év után összeházasodtunk, akkoriban fejeztem be az egyetemet, újra meghülyültem, hogy nekem azonnal gyerek kell, de akkor egy lyukban éltünk albiban. Elkezdtem a PhD-mat, és az albi mellett összegyűjtöttünk saját lakásra pénzt, amit év elején megvettünk, nemrég költöztünk. Most vállaltunk gyereket, aki úton van :)

Utólag visszagondolva hálát adok az égnek, hogy nem engedtünk az én megszállottságomnak. Anyagilag, érzelmileg, párkapcsolatilag is sokkal stabilabbak vagyunk, mint amikor ezek az érzések jöttek, és sokkal jobb körülmények közé érkezik a gyerek. Nyilván nincs biztosíték semmire, de sajnos sok puszta vágyból történt gyerekvállalás siklott félre a környezetemben is (anno csak azt láttam, hogy nekik milyen jó, hiszen nekik már van gyerekük). Érdemes egy kicsit várni és érni.

Tereld el a gondolataid, tanuljatok, utazzatok, építsétek az életeteket, mert később már nem lesz egyszerű.