A nagy kindertojásokban milyen játékok vannak?
Én soha nem kaptam gyerekként ilyet, a lányom lesz az első gyerekünk, és ezt szánom neki mikulásra, mert ebbe mégiscsak több a játék, mint a csoki, és nagyon szereti a kinder tojást.
Januárban lesz 2 éves. Ebbe is csak ilyen pici összerakható mütyűrök vannak, vagy mik vannak benne? Való már alig 2 évesnek?
Kicsi kinder tojást szokott kapni, sose vette még a szájába a darabokat, de amúgyis csak felügyelet mellett játszott mindig ilyenekkel. Összerakva kapta kézbe a játékot, mikor szétesett próbálta összerakni, de utána hozta oda, hogy rakjam össze. De az tény, hogy nem köti le túl sokáig, bár az az igazság, hogy akármilyen játékot veszek neki, semmivel se köti le magát túl sokáig.
Abban reménykedtem, hogy a fiús kindertojásban van ilyen nagyobb fajta autó, azokkal elszokott brümmögni egy ideig. Lányosat semmiképp nem vennék neki, a babák, pónik még nem érdeklik.
A kisfiam többször kapott már nagy kindert, már 2 évesen is (akkoriban többen külföldön dolgoztak a családból, onnan hozták, mert kb fele áron van, mint itthon).
A mikulásos/karácsonyi kiadásban általában tematikus ajándékok vannak. Nekünk pl volt már benne rénszarvasos "foglalkoztató készlet" (kis kártyák labirintussal, pontösszekötővel, memóriajátékkal), rénszarvasfigura sütikiszúróval illetve nyomdával. Ezel mind nagyobbacskák, olyan 6-7 cm-es figurák.
Húsvétkor volt (kiránduló) bárány iránytűvel pl. De találkoztunk már hupikék törpikés gombaházzal is (méretileg pont illik bele a sima kinder törpikéje), illetve nagyobb méretű (dodgemező) happy hippo figurával... szóval kb ugyanaz a felhozatal, mint a sima kinderben, csak nagyobb figurákkal.
Nálunk nem volt gond azzal, hogy nincs 3 éves a gyerek. Amikor "mütyürkézett", akkor úgyis ott voltam vele, esélye sem volt a szájába venni... és hát az sem biztos, hogy majd 4-5-6 évesen nem veszi a szájába pusztán szórakozásból.
Igen utolsó ezt énis így gondolom. Az unokatesóm gyereke 6 évesen feldugott valami kis golyót az orrába, alig bírták az orvosok kiszedni, majdnem műteni kellett. A gyerekek minden életkorban tudnak hülyeséget csinálni, ezért kell fél szemmel mindig figyelni rájuk.
Mostanság a normál kindertojásokban autó/póni/baba volt, hupikék törpikét, hippo-t, stb-t egy éve nem láttam. Hát kíváncsi leszek mi lesz a mostaniban... Az biztos, hogy lányosat nem veszek, elég pónija van itthon..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!