Nem tudom, hogy ebben a kategóriában van e a kérdésemnek igazán helye, de itt olvassa talán a legtöbb anyuka (aki esetleg hasonló helyzetbe már volt)?
Van egy 2 és fél éves kisfiunk akit nagy szeretettel vártunk, de nagyon nehezen jött össze.Összesen 5 évet vártunk a csodára.37 évesen szültem(párom 43éves) és valahogy nem alakult ki bennem igazán az anyai érzés, annak ellenére se, hogy már ennyi idős.Ellátom, etetem,mondókázok vele éjszakázunk mert még mindig sokszor nem alussza végig az éjszakát.Féltem is.Szóval valahol biztos szeretem, de valahogy az a babaimádat nem érzem hogy volna bennem.Az elmúlt években nem volt még olyan, hogy végigaludta volna az éjszakát.Minden foglalkozás ellenére alig pár szót mond.
Párommal a kapcsolatom sokat romlott az elmúlt 2 és fél évben.Eltávolodtunk egymástól mindenféle értelemben.Kevés szinte 0 a szex.Én nem kívánom,libidóm 0 ,ő pedig folyamatosan idegeskedik ,hol ez , hol az miatt így neki se úgy van rá igénye(24 órában együtt vagyunk, itthonról végzi a munkáját így biztosan merem mondani, hogy nincs szerető a dologban) Keveset beszélgetünk.Ez nagyon hiányzik.Illetve a gyerekünk megszületése óta a rossz alvásának köszönhetően időnk sincs egymásra úgy ,hogy leüljünk nyugiba csak beszélgetni.A másik, hogy rettenetesen szégyenlem elmondani neki, hogy nem úgy ragaszkodom az annyira áhított gyerekemhez ahogy eredetileg elképzeltem, hogy fogok.
Ehhez jött , hogy az egyik szülőm nagyon beteg lett 1 éve és alig 1 hónapja sajnos meghalt.Nagyon megviselt, mert még nyugdíjas korú se volt.A temetésének rendezése idején páromat, már hívta tesója, hogy a 80 éves anyukájukra a továbbiakban nem hajlandó felügyelni,mert neki (nyugdíjas) megterhelő ,hogy főznie kell rá és különben is nálunk nagyobb a hely, gondoskodjunk mi róla( eddig a néni maga élt).Akkor úgy gondolta párom tesója, hogy még a temetés előtt már hozzuk hozzánk, leszarva, hogy van egy pici gyerek illetve az ember lelke se áll túl fényesen.Oké nem ismer, de olyan embertelennek éreztem a hozzáállását és hogy az én érzéseim,lelki fájdalmaimat semmibe veszi.Ez még inkább letaszított lelkileg a ,,depibe".
A temetés után magunkhoz is költöztettük.Minden nap kérdezgeti, a páromat pld hogy ő (mármint párom) az ő fia e? Hogy én mit dolgozok? Hogy szülőm mennyit szenvedett mielőtt meghalt? Hogy anyu hogy viseli és hogy a gyerek épp miért azt csinálja amit, meg miért szórja szét a játékokat? Ma pld vízzel kínáltam mert keveset iszik nagyon 3-4 dl max egy nap és hogy mit teszek a vízbe,miért kell neki annyit innia.Úgy érzem teljesen kész vagyok az egész helyzettől.Hogy folyamatosan a halálról beszél, pedig tudja vagy legalábbis tudnia kellene ,hogy fájdalmat okoz vele.Egész nap tolja a süket szöveget a gyerekéről, aki kibaxta,mert hogy amúgy milyen helyes volt, meg amúgy jó ember csak hát a férje olyan amilyen.Kész vagyok tőle.
Lassan azon gondolkodom összeszedem a cókmókom, meg a gyerekét és elmegyek ,mert képtelenség ezt még évekig így csinálni.Legalábbis én képtelennek érzem rá magam és már páromat sem érzem annyira fontosnak az életembe, hogy mindenképp ezt az életet(kínszenvedést) kelljen napról napra elviselnem.
Szerintetek van értelme maradni? Vagy, hogy tehetem elviselhetőbbé az életet ilyen körülmények között?
válasza:Szia! Totál átérzem a helyzeted...
Egy dolog, ami most a kisfiaddal/férjeddel van-nálunk is 3 éves "mélypont" volt, kimásztunk belőle. Amúgy szintén 37 évesen szültem és a férjem itthonról dolgozik, szóval tudom, miről írsz... Ez jobb lesz idővel, a libidó is, a kapcsolatotok is.
A másik, egy demens beteg ápolása, kutyakemény dolog. Ezt is átéltem jópár éve, de itt nem tudlak biztatni, ez jobb nem lesz, ő lassan leépül, és még cifrábbakat fog mondani. A férjed segít a gondozásban, vagy minden a te válladon van?
Ha úgy érzed, írj nyugodtan!
válasza: válasza:Sajnos az otthon nem opció, mert anyós oda nem akar menni.Erőszakkal nem vitethetjük be.Páromnak is nagy lelki dilemma volna az.
Amúgy segít amibe tud.(párom) az anyukája körül.
A kapcsolatunk romlása meg pont a már az anyós előtti feszültségekből,nehézségekből,fáradságból ered és olyan váratlan eseményekből, amiket a gyerek születése előtt még nem is sejthettünk.Segítségünk nincs, 2 és fél éve nem voltunk kettesben fél órát se.Próbáltam bébiszittert keresni, hogy pár órára ha valaki vigyáz a gyerekre és kettesbe ki tudunk mozdulni, az segít.De akit kipróbáltunk bántotta a gyereket(fizikálisan).Azóta meg nem adom ki a gyereket a kezemből.Mondjuk lassan óvodás lesz, de addigra meg anyósom fog annyit romlani hogy esélyünk se lesz semmilyen felnőtt programra kettesbe..Reménytelennek érzem az egészet.
Szerintem, vagy legalábbis úgy érzem, hogy anyós már csak az utolsó szeg lesz ebbe a történetbe.
válasza:Körbe nézek holnap a környéken, hogy esetleg van e olyan családi napközi ahova néha elvihetnénk.Köszönöm az ötletet.
Most 9 fele elaludt a gyerek,fél 10 fele megébredt visszaaltattam, erre 10 órakor felébredt anyósom és jajgatott, bementem hozzá, hogy mit segítsek erre letámadott, hogy ki vagyok? Meg mit akarok tőle és hogy jöttem én be a szobába? Miért vagyok én itt?Meg ,hogy hol van? Végig nyitogatott a lakásba minden ajtót a földszinten, persze a gyerekszobát is.Aztán meg ,,rám parancsolt", hogy vigyek be neki vizet, aztán hazamehetek. Páromat meg nem volt szívem felkelteni, mert nagyon fáradt volt már este, hogy nyugtassa meg valahogy.Mondjuk napközben normálisabb.De nem megbízható semmilyen szempontból, mert napközben is vannak ilyen hullámok.
Hogy van ez? Éjjel is így fog ezután majd össze vissza szaladgálni a házba és ,,randalírozni"? Mire lehet számítani? Mert most is magyarázta, hogy ha kell nekiáll főzni.Holott csak azt mondtam neki, hogy majd reggel megbeszéljük mit szeretne ebédre..Nem tudom.Zárjak majd minden ajtót nehogy valami butaságot csináljon?
válasza: válasza: válasza:Szia. Anyósod Alzheimer kórban szenved. Nem tud dönteni brlátása szerint, hogy neki hol jó. Ebben a párodnak kell helytállnia - de ő nem akarja idősek otthonába adni, mivel az édesanyja. Ez egy nagyon nehéz helyzet. Az én apósom rákos volt velünk élt. Sokat veszekedtünk miatta aztán meghalt...de nehéz volt az egy év. Egy otthon lenne a megoldás, de nem te döntesz sajnos te csak abban dönthetsz, hogy tűrsz vagy mész. De még gyeden vagy gondolom munkád sincs az albétlethez kaució kell. Esetleg egy barátnő, akihez mehetnél 2 hónapra míg összeszeded a pénzt..
Mert ez így nagyon nem jó. Az a baj hogy nem te fogsz jól kijönni párod nem fogja kitenni azt, aki felnevelte..
Nem függök anyagilag a páromtól, dolgozom itthonról már a fiúnk 6 hónapos kora óta 4-5 órában.Meg menni is lenne hova lakni ha úgy döntenék, csak alapvetően azt sem tudom eldönteni, hogy valóban ennyi volt a kapcsolatunkba vagy megjavítható.Nyilván nem repesek attól, hogy minden vécére menésnél körbe kell takarítani a vécét meg 120000x kell végighallgatni napi szinten azt, hogy most őt kidobták a saját házából meg hogy haza akar menni, meg hogy melyik ruhába öltöztessük mikor meghal és ne hívjunk orvost ha rosszul lesz hanem hagyjuk meghalni..mindezt úgy, hogy apum 62 évesen nagy küzdelembe volt, hogy csak még pár évet velünk maradhasson és mindent megtett ,hogy élhessen.Önmagában már ez a visszásság is ott van bennem minden reggel, mikor kinyitom a szemem.Ettől érzem úgy hogy a falnak megyek és egész nap bőgnék.Miközben meg nem tehetem mert itt a gyerek és nem lehetek agybeteg egész nap.De ő is érzi rajtam, hogy nem minden oké.
De amúgy utána olvastam ennek a demenciának, mert hallani hallottam a szót de nem tudtam mit is takar konkrétan.Több betegséget is írnak és anyósom biztos ,hogy semmivel sincs kezelve, mert bár az orvos már átkérte a papírjait de ott sincs semmi feltüntetve illetve nem is szed semmi olyan gyógyszert, egy gyomorvédő tablettája van összesen, meg valami nyugi bogyó amit tegnapelőtt este be is vett, szóval éjjel lehet attól volt annyira elvarázsolva.Most beszéltünk az orvossal és ad pár beutalót kivizsgálásra.Addig míg a nap nagy részében nincs elvarázsolva én se küldeném otthonba.Ha agresszívvá válna és napi 24 órában kellene ügyeletbe lenni mellette akkor az egy más történet volna, mert azt viszont ha fejre állnánk se tudnánk megoldani.De még nem itt tart és ezek szerint ezt az állapotot is lehet késleltetni, ha megfelelő kezelést kap.
De mondom szerintem anyósom már csak egy ilyen plusz.Van az az élethelyzet, mikor tudod hogy a másik értetek is dolgozik, meg te is teszed a dolgod mert kell, viszont egymásra már nincs idő mert egyikőtök ezért van szarul a másik meg hullafáradt.Vagy épp mind a ketten fáradtak vagytok és tudjátok hogy 20-30 perc múlva meg riadó van és a 2 perces kósza numera egy szoba sarkába (nagy ritkán)nem menti meg a kapcsolatból kiveszett lelki dolgokat amik a legjobban hiányoznak.Szerintem nem csak nekem hanem a páromnak is talán valahol, de ki tudja..
Na mindegy.Hasznosak voltak a válaszok.Sokat segítettetek,keresek egy pszichomókust is hátha rendbe teszi a gondolataimat kicsit.Köszönöm szépen!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!