Kismamák, ti elvárjátok, hogy átadják nektek a helyet a buszon?

Nem vártam el, később azt sem ha a gyerekkel mentem valahová vagy voltam valahol.

(Én világ életemben rosszul levős voltam, buszon állva, hátrafelé ülve és kocsiban hátul mindig rosszul vagyok, buszoztam frissen műtött hassal, de magamtól soha nem kértem helyet - nem tudhatjuk hogy másnak éppen miért fontos hogy üljön)

Múltkor távolsági buszon utaztam (soha nem szoktam, csak nem ment a vonat). Nekem már csak álló hely jutott, 22 hetes terhesként végigálltam a másfél órás utat úgy hogy keményedtem és majd szétszakadt a hasam, a mellettem ülő tinédzserek még meg is nézték a hasam, de én még így sem mertem szólni senkinek :( Lehet, hogy ez lett volna az a helyzet, amikor lehetett volna. Persze szépen.

BKV-n szerencsére csak 3 megállót megyek, ott kényelmetlenebb leülni meg felkelni, így nem várom el egyáltalán (eddig nem kellett).

A stílus nekem is bicskanyitogató, nem így kéne intézni, az ilyet én se bírom.

Egyébként nem vártam el, de volt, hogy inkább leszálltam, ha nem volt ülőhely, mert alacsony vérnyomástól szenvedtem minddel, és 1-2 perc egyhelyben állástól is már ájulás kerülgetett.

2 esetre emlékszem, ami velem történt, az első gyerekkel 36 hetesen egykori barátnőmmel buszoztunk, eléggé szarul voltam már, tinipic$ák ott meresztették a seggüket, egyik sem állt volna fel.

Leszálltunk inkább.

Másik eset, 6 hónapos terhes voltam a másodikkal. Párommal, a nagyobb gyerekkel, meg anyósommal utaztunk villamoson. Anyós a gyerekkel, én a párommal a másik oldalon ültünk, mire egy öregasszony elkezdett puffogni félig hangosan, hogy a mai fiatalság, milyen bunkók, hogy nem képesek átadni a helyet az időseknek. (Hozzáteszem, volt még hely bőven hátrafelé, de szúrta a szemét, hogy ülünk. De amikor ők befoglalják a babakocsis helyeket a buszon, mikor máshol is lenne, én meg pl nem tudok a gyerekkel hova leülni, az ugye nem baj...)

Az ilyet úgy bírom. Persze jól esik az embernek ha átadják a helyet, pláne nagy hassal de utálom azokat akik kérik.

Én pl. még 14 éves koromban mankóztam suliba az első 2 hónapban, direk anyukám felvitt a városközpontba mert ott megtelt hamar a busz és a mi megállónkra teli volt, hogy letudjak ülni ripityára tört, műtött lábbal. Hát egy ilyen bő 55-65 közötti nő csak károgott nekem a mai fiatalokról meg hogy átkellene adjam a helyem. Direkt kipécézett. Tök kellemetlen volt, 15 év után is emlékszem rá, és felnőtt egészséges munkába igyekvő nő volt, nem egy mazsola. Ugyanebben az évben csak korábban még nyár elején egészséges lábbal épp a strandra igyekeztem és a busz olyan volt mint egy szardíniás konzerv. Nagyon fura pózba kellett csavarjam magam, hogy tudjak kapaszkodni. 35 perc út, dög meleg, ablakok zárva, klíma nuku. És így 14 évesen ahogy szálltam le, leájultam a buszról.

Illetve művészeti gimnáziumba jártam, és én még hagyján, de 7 ember az osztályból festőszakos volt, ami azt jelentette, hogy 15-18 éves korukban napi 9-10 órát álltak a festőállvány előtt. Állómunkát végzek, szóval nem azért de egy tininek az megterhelő. Fájó derékkal mentek haza délután 5-6-kor (mivel a művész napok 10-11 órásak voltak, heti kétszer).

Szóval én azt mondom, hogy szívesen átadom a helyem ha úgy van, de ha nem adom át TALÁN megvan az oka, nem kérek kommentárt. Valaki valószínűleg úgyis átadja a helyét, nem kell kipécézni embereket.