A ti kiskamaszaitok mit gondolnak a társaik facebookos baba- vagy kisgyerekkori fotóiról?

Én nem a ciki, nem ciki kérdés felől közelítem meg, hanem elvi alapon. Nekem ez nem fér bele. Egyrészről azért nem, mert nem én vagyok a képeken, másrészről nem tudja milyen világ az internet, így átgondoltan sem tud dönteni. Úgyhogy ez kilőve, hogy én megkérdezem a 7 évest. Azok a képek már nem az én tulajdonomat fogják képezni, ha valamire felhasználják, majd megyek ki San Fransiscoba pereskedni?

Ez, meg, hogy cuki e a kiskori kép a gyerekedről, te nem tudod objektíven megítélni. Ismerek is olyat, aki mindennap telenyomja a sztoriját cukinak vélt képekkel, és egy percig sem azok. Sőt...

Az a helyzet, hogy a kérdező baromi idealisztikusan közelíti meg a kérdést.

Csak kevés ismerőssel megosztva, csak módjàval megválogatva, csak pár darabot.

És lám ahhoz elég értelmes, hogy elolvasson egy ilyen cikket, meg merengjen is rajta, de ahhoz màr sajnos kevésbé, hogy értse is az árnyalatokat.

Árnyalatokat.

A legnagyobb baj az, hogy azok a szülők akik ezekkel a cikkekkel soha nem találkoztak és aktívan posztolnak, valószínű elképesztő túlzásokba esnek ha gyerekes fotókat töltenek fel.

Amit te még otthon cukinak találsz, azt lehet a gyerek már túl intimnek, lehet nem most, lehet nem hétévesen, majd 13 évesen vagy 15 évesen.

Eleve nem mindenki él jó körülmények között, lehet ez csak egy rendetlen lakás, egy koszos konyha, amikor a sulis közegben próbálsz beilleszkedni egyáltalàn nem jön jól, ha az otthoni dolgok ott virítanak facebookon. Engem alsóban elèg sokat piszkàltak, emlèkszem az egyik nyáron volt egy remek nyaralàsom a rokonaimnàl, imádtam őket, szerettem őket, végre én is el tudtam engedni magam, sok kép készült.

Ezek a képek aztàn kikerület a szándékom ellenére, nem volt rajtuk semmi szégyellni való, hacsak az nem hogy mi nem külföldön vagy valami menő helyen nyaraltunk.

És az osztály barmai hírtelen rákaptak a képekre és napokig ezen csámcsogtak, egyáltalàn nem esett jól.

Ezek az én emlékeim voltak, amik nekem addig egy jóleső biztonságot nyújtó érzést adtak, aztán ennek hírtelen vége lett és már ezek az emberek is benne voltak, leszóltak, lehúztak. Nyolcadikosként ugyanígy nem szerettem ha az osztálytársaim a gyerekkori képeim csemegézik.

Egyébként nem volt ez egy rémes osztàly, inkább a középiskola, és a félreértèsek elkerülése végett sem szegènyek sem igénytelenek nem voltunk amit ne nézhetett volna meg bárki.

Egyszerűen a közeg nem volt olyan, ahol az ember teljesen önmaga lehetett.

Nyílvàn ez az egèsz gyerekekenkènt változó, az is lehet, hogy idővel sokkal természetesebb lesz, és az is más, ha néhány idealisztikus és szèp kèp kerül ki. Érteni kéne hogy nem 8 darab karácsonyi családi kèp az ami gondot okozhat.

A 8-at 10 éves viszonylatban értem.

De én egyébkènt baromira nem értékeltem ezt a fotós mutogatós dolgot, volt ami sose zavart volna, de a családi életem, a különböző korszakaim, hogy meghíztam, hogy lefogytam, hogy ezért vagy azért rajongtam, baromira csak rám tartoztak. És elhiszem hogy anyuci apuci gátlástalanul ki meri rakni, mert a gyerekek vilàga szàmára komolytalan, ahogy ezek a “kis” konfliktusok is, de ahogy te sem biztos, hogy a munkahelyeden mindenkivel megosztanàl minden képet, vagy épp a szomszédokkal, úgy a gyerek sem vágyik erre. Ha már megkérdezel egy hétévest az még mindig jobb egy fokkal, de legalàbb kérdezd meg.

Aztán ha megváltozik a véleménye még mindig le lehet szedni, meg legalàbb évekkel később is lehet azt mondani, megkérdeztelek.

Természetesen nincs akkora rálátása, de az érzés hogy valaki nem a fejed felett döntötte el akaratod ellenére az is más. Remélem érthető, èn csak egy kis szeletét tárgyaltam a témànak. Szülőként természetesen lehet beleszólásod, és néha kirakhatsz 1 képet csak magadért, de általában illik tiszteletben tartani a gyerek kérését vagy privát szféráját is.