Akik fiatalon lettek szülők - így utólag jobb döntésnek láttátok volna, ha vártok még vele?
20 évesen szültem a nagyot, eléggé nehezített pálya volt, mert egyedül neveltem 5 éves koráig, és mellette végig tanultam, amíg iskolás nem lett, közben a végén már főállásban dolgoztam is. Nem volt könnyű, de jó volt így, nekem nagyon jó emlékeim vannak ezekből a kezdeti évekből is. Hogy milyen nehéz volt egyedül, arra igazán csak akkor jöttem rá, amikor az öccse megszületett, és nem egyedül csináltam mindent, nem tanultam mellette (dehogynem, csak másfél volt a kicsi, amikor belekezdtem, és nem csecsemő). Most 32 vagyok, van egy majdnem 12 évesem és egy 3 évesem, pont jó így.
Nem érzem úgy, hogy "élnem kellett volna még", mielőtt szültem, mert én gyerek mellett is élek, és ha mostanáig vártam volna a gyerekvállalással, most is ugyanúgy lenne rá igényem, hogy néha gyerek nélkül mozduljak ki. Az egyetlen, ami tényleg kimaradt, pedig szerettem volna, az a külföldi nyári munka. Az egyetem alatt sokan mentek ki az USA-ba nyári táborokba dolgozni, oda én is szívesen mentem volna, de erre egy kisgyerek mellett nyilván nem volt módom. De ezt leszámítva nincs semmi, amit szerettem volna, de nem lehetett.
#5
Azzal ugye tisztában vagy, hogy nem csak a kérdező tudja pontozni a válaszokat, hanem bármelyik felhasználó? Én mindenkit felpontoztam nagyokos.
Köszi a válaszokat mindenkinek, érdekes volt olvasni :)
Még egy gondolat:
Amióta van gyerekünk sokkal jobban tudjuk kontrolálni az életünket,tervezni a kiadásainkat. Előtte hiába volt elvben több pénzünk, hó végére kevesebb maradt, mert elszórakoztuk, utazni mentünk stb. Ergo nekünk ez az építsük fel előbb az életünket dolog valahogy nem működött.
#16
De ha az 50-es éveidben lesznek felnőttek a gyerekeid, az azt jelenti, hogy a huszas éveidben végig független voltál :D Én meg úgy vagyok vele, hogy inkább fiatalon élvezzem a “szabadságot”, mint 35-40 évesen. De kinek mi :) Én majd kb 26-28 évesen szeretnék legkorábban gyereket, de az se baj, ha már 30 leszek.
#18
Hát persze ez attól függ, kinek mennyire van rá igénye. Lehet neked elég volt tinikorodban, más meg még 35 évesen sincs kész a felelősségvállalásra. Egyénfüggö.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!