Hogy lehet az ilyesmire jól reagálni?

1 éves a kisfiam. Ha az apukája hazaért együtt szoktunk sétálni menni egy közeli szökőkúthoz. A szökőkút egy medence, amiben valamivel boka felettig érhet a víz, és ilyen-olyan alakzatokban fröcsög néha víz belőle. A gyerek imádja nézni. Ma is voltunk és ott játszott egy 7-8 éves fiú. Látszott, hogy sokat van ott a medence szélén egyensúlyozva ivott a vízből, belement és fröcsölte kifelé (nem felénk), lógatta bele a lábát, stb. Egyszer csak beleesett a vízbe, néha feljött, néha lemerült, egyszer csak felállt a vízben és elindult kifelé. Ekkor megjelent az anyja, aki addig sehol sem volt, jó megverte a gyereket ott előttünk, aztán elkezdett ordítani, hogy az ő Ronáldókája itt fuldoklik, ezek meg (mi) nem mozdulnak, hogy megmentsék. Akkor én megkérdeztem, hogy ugyan már hol volt a Ronáldóka anyukája, amikor a gyerek beleesett a szökőkútba, és elmentünk onnan. Erre elkezdett még jobban ordítani, hogy a rák egye ki a belünket és dögöljünk meg a gyerekünkkel együtt. Még több száz méterrel arrébb is hallottuk. Nyilván, ha egy másodpercre is felmerült volna bennünk, hogy a gyerek veszélyben van, azonnal kirántjuk onnan. De ismétlem a gyerek nagyon otthonosan mozgott a szökőkút körül és benne is, a víz kb. 15-20 cm mély, és a gyerek néhány másodperc után a saját lábán jött ki. De azóta is valahogy olyan nyugtalan vagyok, hogy jól reagáltam-e. Nem állok le az utcán értelmetlenül vitázni senkivel, hogy az én dolgom-e vigyázni a gyerekére, de annyiban sem akartam hagyni. Konfliktuskerülő vagyok, már előre félek a játszótértől.