3 gyerekes (10 millió ft) CSOK bevállalása, ha még csak
1 gyerek van, aki most 9 hónapos?
Figyelt kérdés
Találtunk egy új építésű lakást a környéken, ami pont megfelelne a vágyainknak, minimum 2 gyereket szeretnénk, de leginkább 3-at, ha meg tudjuk oldani. Az árát úgy tudjuk összerakni, hogy eladjuk a meglévő lakást, hozzátesszük a megtakarításunkat, és felveszünk kb. 8 millió forint hitelt. Ez már egy végleges lakás lenne, ahonnan nem szeretnénk költözni, 3 gyerekkel is elférünk. Felvennétek a 10 milliós CSOK-ot hasonló helyzetben, vagy nagy kockázat? Anélkül is meg tudjuk venni a lakást a hitellel, viszont ha nem kell hitelt fizetni, tehát több pénzből gazdálkodhatunk havonta, akkor jobb esélyekkel be tudjuk vállalni a három gyereket is. Várni nem nagyon szeretnénk, mert most itt egy sok szempontból ideális lakás, aztán most csak a CSOK miatt nem akarok várni (főleg ha közben esetleg el is törlik). Viszont valahogy az is zavar, hogy ha tényleg meglesz a három gyerek, ahogy szerettük volna, akkor simán megúszhattuk volna azt a havi 80-100 ezer forintos hitelt 10 évig. Ti mit tennétek?
Anyukámnak utánam volt 2 vetélése, pár év múlva ki kellett venni a méhét, nekem a 2. szülés után az orvos azt mondta, hogy többet nem valószínű, hogy ki tudnék hordani...
Ilyeneket pl beleszámoltatok?
2017. szept. 20. 20:30
Hasznos számodra ez a válasz?
2/21 anonim válasza:
Bevállalnám. Mivel ha nem teljesíted az is hitellé alakul. De persze csak jó anyagi körülmények között.
2017. szept. 20. 20:35
Hasznos számodra ez a válasz?
3/21 anonim válasza:
addig nem venném fel a csok-ot amíg legalább a 3. gyerekkel vagyok min 12 hetes terhes, amikor a vetélés valószínűsége kevesebb. csak mert ti 3-4 gyereket szeretnétek az nem azt jelenti hogy annyi is lesz, akármi történhet.
2017. szept. 20. 20:36
Hasznos számodra ez a válasz?
4/21 anonim válasza:
Nem vállanám be.
Én is szeretnék három gyereket, de ez nem így működik sajnos, hogy szeretném, és akkor majd lesz.
2017. szept. 20. 20:37
Hasznos számodra ez a válasz?
5/21 anonim válasza:
Szerintem meg ha egyébként is 3 gyereket szeretnétek, vállaljátok be. Miért ne használnátok ki a helyzetet? Ha meg nem jön össze, visszafizetitek a hitelt.
2017. szept. 20. 20:48
Hasznos számodra ez a válasz?
6/21 anonim válasza:
Akik azt mondjak, hogy felvennék, maximum visszafizetik, ha nem sikerül a 3 gyerek, azok tudjak, hogy mennyi a büntetőkamat? Alapkamat 5-szöröse. Ha a jegybanki alapkamat visszamegy 5%-ra, akkor a 10 millió forint 25%-os kamattal fog ketyegni. Korábbi csoknál csak sima alapkamat volt nem teljesítés esetén. Sőt ha egészségügyi oka volt a sikertelenségnek, vagy volt pl 5 lombik, akkor kamat sem volt. Ezen szigorítottak, és eltörölték, csak az ötszörös kamat maradt.
2017. szept. 20. 20:54
Hasznos számodra ez a válasz?
7/21 anonim válasza:
Nekünk is egy gyerek van, fel fogjuk venni 3 gyerkőcre a CSOK-ot.Utánajártam már töviről hegyire, és ha egészségügyi okokból nem sikerül a 3 gyerek, és orvos igazolja, akkor "csak" a CSOK összegét kell visszafizetni, nincs büntetőkamat.Mi már mondjuk rajta vagyunk a másodikon, szóval lehet mire odakerülünk hogy CSOK igénylés már a pocakban lesz a második babó.
2017. szept. 20. 21:08
Hasznos számodra ez a válasz?
8/21 anonim válasza:
Nem, nem, soha! Ha a harmadikkal lennél terhes, azt mondanám, hajrá, de így...
Mi esetünk: 3-4 gyereket terveztünk. Első gyerek azonnal összejött, problémamentes terhesség, problémamentes szülés. A gyerek egy éves korában elkezdtünk próbálkozni a kistesóval. Viszonylag hamar össze is jött, de! És ez egy nagy de:! olyan egészségügyi problémák merültek fel (pedig még csak 10 hetes vagyok), hogy azon imádkozom, hogy mindannyian rendben legyünk, illetve épségben és egészségben megszülessen a második. 90%, hogy nem vállalunk harmadikat, pedig tényleg még a négy gyerek is játszott az eredeti terveinkben...
Ti se tudhatjátok, hogy mit hoz a jövő...
2017. szept. 20. 21:12
Hasznos számodra ez a válasz?
9/21 anonim válasza:
7!
Új lakás vásárlásánál/építésénél a 10+10-re nem ez a szabály vonatkozik.
Olvasd el a 16/2016. (II. 10.) Korm. rendelet 57. paragrafusát. Járási hivatalhoz kell majd fordulnia pl. a meddő pároknak, ahol méltányossági eljárás keretében halaszthatják a határidőt, mérsékelhetik a visszafizetendő összeget, ha úgy ítélik meg. Korábbi csoknal nincs ilyen kikötés. Ott automatikusan nem kellett kamatot fizetni, itt majd könyörögni kell érte, hogy talán megadják a kedvezményt.
2017. szept. 20. 21:38
Hasznos számodra ez a válasz?
10/21 anonim válasza:
7-es vagyok.Köszönöm 9-es válaszoló a jogszabályi hivatkozást, de már egyeztettünk CSOK ügyintézővel -igaz nekünk egy kicsit speciális a helyzetünk-ő mondta, hogy így van.
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!