Bölcsi 1,5 évesen?

a gyermek habitusától függ

pl én láttam 11 hónapost, 14 hónapos kislányt is, aki mindenen elsírta magát, folyamatosan az anyja kezében, közelében volt(nyílt napon a szeptemberi kezdés előtt)szerintem nekik igenis korai!

de én meg látom az én 14 hónapos fiamon, hogy pl a játszóbölcsiben el is felejt, simán kimehetek a mosdóba és amikor a gondozók házhoz jöttek egy 10 percre ismerkedni, sírt utánuk, hiányzik neki mások társasága is, ne mindig anyával(rokonaink nincsenek, ill félévente, ha találkoznak) én gyermekemnek speciel kegyetlenül ingerszegény ennyi idősen az élete a bölcsi nélkül, ezért is visze játszóbölcsibe, vagy voltunk úszni, ismerősnél kertben babamedencézni, de ugye ezek nem rendszeres, inkább ritka alkalmak, a játszótéren meg nincs ismerős, vagy ismerős gyerek, társ és ahhoz még kicsi is valahol(nem tud a várba mászni, lipityókázni, a homokot csak eszi, max a hinta van kihasználva..)

Az én kislányom 10 hónaposan ment CSana-ba, és profitált belőle, most 2,5 éves nyitott társasági gyerek, aki a csana-ba dolgozni jár, mert a gyerekek mindig szétpakolnak.../ olyan körülményeket biztosítanak neki, amiből profitál, van egy angol nyelvű dadus néni aki miatt már mondokázgat illetve néha válaszolgat angolul is.

Kis csoportról beszélünk, rengeteg odafigyelést kap és nagyon szeret menni.

velem is minőségi időt tölt, és nem szenved hiányt semmiben, a bölcsi nem feltétlen szükséges rossz....

Mérlegeld a helyzeted, illetve a gyerkőc habitusát és úgy dönts ....

én megértem, h a mai világ már nem arra van berendezkedve, hogy az anyák többsége otthon marad 3 évig, de ne legyetek már ennyire gyerekesen álszentek, hogy ennyi ambivalenciát képtelenek legyetek elviselni az életetekben meg a lelketekben. vagy tényleg azért adtátok be a bölcsibe a gyereket (remélem), mert szerintetek ott jobb nekik, mint veletek. ebben az esetben megérteném, hogy így lepontoztatok, de nem hinném hogy így van

10-11-14-18 hónapos gyerekeknek nem oszt nem szoroz a "közösség", mivel alapvetően nem egymással játszanak, hanem egymás mellett egyedül. mint sok kicsi sziget.

4. hozzászóló voltam, ezt is, azt is újra lepontozhatjátok, ha számotokra elégtétel :)))

Az én nagyobbik fiam 21 hónapos volt, amikor a munkahelyemen ultimátumot kaptam: vagy visszamegyek, vagy viszontlátásra.

Eredetileg a 2. szülinapján kezdtem volna a beszoktatást, szóval nem nagy különbségről beszélünk, de minket nagyon megviselt.

Hónapokig betegek voltunk - mindketten.

Sokat hiányzott az első 5 hónapban, én is a munkahelyről, illetve kaptam távoli elérést, hogy otthonról is tudjak dolgozni (aki csinálta már beteg gyerek mellett, az tudja, nem egy leányálom).

Nagyon nehezen szokott be, sokat sírt(unk), ehhez mondjuk kellett az is, hogy nem voltam elégedett a gondozókkal, amit a kicsi nyilván érzett rajtam.

Esténként le sem lehetett robbantani rólam, lefekvésig az ölemben volt, hónapokig.

Én már ezerszer megbántam, hogy nem vártam ki azt a 3-4 hónapot, hosszú időbe telt, mire megszokta a bölcsit (meg soha nem szerette, csak hozzászokott).

Most 4 hónapos az öccse, remélem vele a saját ütemünkben mehet az elválás.