Dolgozó anyák, nálatok hogy van?

Lassan 1 hónapja bölcsis a majdnem 3 éves kisfiam,előtte szinte mindig csak velem volt itthon,mert az édesapja kora reggeltől késő estig dolgozik.A beszoktatás elég könnyen ment,jól érezte/érzi magát ott.A második héttől volt reggeli sírás,miután rájött,hogy én már nem megyek be vele többet,de ez 2-3 percig tartott,kifelé menet bekukucskáltam úgy,hogy Ő ne lásson és játszott,nevetett. 1 hete kezdtem el dolgozni,és sajnos olyan korán kezdek,hogy nem tudom Őt elvinni,így apukája viszi,és a múlt héten Ő is hozta el mert nem értem volna oda időben.Azt vettem észre,hogy sokkal jobban ragaszkodik hozzá,mint eddig,de ez gondolom normális,viszont én "hanyagolva" érzem magam,3 egymást követő napon sem kifejezetten örült nekem mikor érte mentem,pedig míg nem dolgoztam rohant hozzám....Szerintetek úgy érzi,hogy lepasszoltam? Hogy nem akarok vele lenni? Tudni kell,hogy sosem mentem se szórakozni mióta megszületett sem máshová max 1-2 órára,ha muszáj volt és addig apjával volt.(nem mártírkodásból,csak egyszerűen én így éreztem jónak). Eddig minden időmet neki szenteltem,már csak a rövid délutánok vannak,gondolom mindenhol így megy ez,csak eléggé nehezen viselem,hogy elhanyagol...Szerintetek?Itthon is rengeteget foglalkozom Vele délután csak ugye ott a háztartás is...Nem "tört" el benne valami irántam ugye?