Hogy tudtad magadban feldolgozni, hogy a szeparációs szorongással küzdö 1 éves gyermekedet bölcsibe kellett vinned, és minden nap orditott utánad, de neked muszáj volt otthagyni?

Ez az időszak is elmúlik.

Nekem nagyim mesélte, hogy nyolc hós volt anyukám mikor visszament dolgozni.

Még beszoktatás sem volt, hanem bevitte ésanyum meg ott maradt.

A kapcsolatukon nem látszik ez a korai elszakadás.

Nehéz,de sajnos ki kell bírni.

Testvérem au pair, Hollandiában és két fél éves ikerlányra vvigyáz. Ott még ennyit se lehetnek otthon az anyukák.

A lányom az ovit szokta meg nehezen. Majdnem két hónapig egy zokogó kislány integetett vissza. A szívem szakadt meg.

Nos, aztán kiderült, hogy pont addig sír, amíg lát.

Egyszer visszaosontam, (nálam maradt a csereruha) és annyit látok, hogy piros orral és könnyes szemmel, kacagva játszik a többiekkel.

De azért másnap reggel is ugyanúgy zokogott az ablakban.

Dehogyis ne sajnáld!

Rossz érzés mindkettőtöknek, mindegy hogy 1-2-3-4 éves.

Ő erre nem fog emlékezni, de te igen. Túl kell élni, mást nem tehetsz. :(!

Nekem is 1 evesen kerult a kisfiam bolcsibe. Nallunk szerencsere nem volt szeparacios szorongas de ettol fuggetlenul megviselt engem nagyon, hogy bolcsibe kellett adnom. Voltak konnyebb es nehezebb napok amikor nem szivesen ment bolcsibe. De kisfiam egy ido utan nagyon megszerette a bolcsit. Mara mar iskolaba jar es megnyugtatlak, hogy az egvilagon nem emlekszik semmire a beszoktatasbol. Emlekszik a bolcsis gondozok nevere, meg par gyerekre akikkel rendszeresen jatszott de az egvilagon semmi trauma vagy hatrany nem erte. Nyugodtam ellehet jonni es megnezni mennyire lelkiserult. :)

Remelem kerdezo nallatok is minel hamarabb rendezodik a helyzet.