Olyan szomorú a kislányom, amikor hazaerünk a bölcsödeből, miert?

Szerintem a lányok jobban alávetikmagukat a szülők akaratának, vagy annak, hogy "ennek így kell lenni". A lányom most lett 18, átesett a kamaszkori hallgatáson, és most ott tartunk, hogy elmeséli, miket gondolt ovis korában. Most. Akkor hallgatott.

Egyszer rákezdett ugyan az oviban, hogy sírt előtte, beszaladtam a nevelési tanácsadóba, ott azt mondták, hogy váltsunk ovit, van megmagyarázhatatlan szimpatia, antipátia. Akkor hozzam a gyereket, ha a másik ovit is utálja.

Az lett, hogy megszerette az ovit. Most meg azt meséli, hogy azt nem szerette, hogy sötét volt. Nesze neked, megtudtam.