Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Bölcsődék » Kedves Anyukák, mi a véleménye...

Kedves Anyukák, mi a véleményetek, mit tennétek a helyemben bölcsődei lopás esetén?

Figyelt kérdés

Hétfőn a kisfiam új (utcai, kinti) cipőjét ellopták a bölcsődében. Amikor szóltam, segítséget kértem, a gondozók közölték, "ez van anyuka, vegyen másikat"(!)

Szó szerint engem szúrtak le, amiért mertem feltételezni azt, hogy valaki nem "véletlenül" elvitte a szekrényből, mert eddig ilyen 30 év alatt sosem történt állításuk szerint (picit nehezen hiszem el, de legyen). Aznap eső miatt nem is voltak kint a picik, tehát nem is értem, kinek ki keresnivalója lehetett a szekrényben az utcai cipőnk körül.

Meg vagyok döbbenve a lopáson is és a hozzáálláson is.

Nagyon rosszul érint a dolog és nem 1-2 eFt-os szandál volt (szakorvosi előírás: szupinált lábbelit kell a kisfiamnak hordania), bár a lopás tényén ez mit sem változtat.

Mit tehetnék? Jeleztem szépen szóban, be is írtam az üzenő füzetbe, kiírtam a faliújságra, hogy aki elvette, hozza vissza. Természetesen semmi. A héten minden nap reggel és a délutánosnál is érdeklődtem, hogy megkerült-e esetleg, tudnak-e valamit és olyan nemtörődömséget, szájhúzogatásokat kapok, ami már nagyon kellemetlen. Teljesen egyértelmű, hogy elkönyveltek a "pampogó problémás anyukának", meg is kaptam, hogy "ez fogyóeszköz, hozzá kell szokni".

Tartok attól, hogy ha ismét új cipőben megy (muszáj lesz vennem, mert most gondban vagyunk a bejárós cipővel), akkor az is eltűnik.

Sajnos a szekrényünk nem zárható, többször tapasztaltam, hogy a kivasalt, rendben betett ruhaneműk ki vannak dobálva, átfogatva- biztos vagyok abban, hogy nem a gondozónők teszik ezt. Minden esetben ezt megmutattam, szóltam, de semmi nem történik, csak elintézik azzal, hogy "jajj, nem mindenki ilyen, mint az anyuka"

Kérdeztem, hogy lehetne-e valahogyan megoldani a biztonságos(abb) tárolást, vállukat vonogatják és közlik, hogy nincs ilyemire pénz anyuka.

Nagyon bosszant és bánt a dolog.

Mit tudnék tenni?

Minden értelmes, jóindulatú véleménynek és tanácsnak örülök.

Köszönöm szépen:



2013. máj. 29. 16:30
1 2
 1/19 anonim ***** válasza:
45%
Ha mégegyszer megtörténne akkor bölcsiváltás. De ezt már nem fogod megtudni, ki lopta el.
2013. máj. 29. 16:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/19 anonim ***** válasza:
93%
Sajnos nem nagyon tudsz mit csinálni, de kevésbé vonzóak a cipők ha alkoholos filccel beleírod a gyermeked nevét... A hozzáállás engem is bántana, nekünk is keveredett már el holmink, de mindig segítettek felkutatni a gondozónők, szerencsére eddig minden meg is lett... De azért durva hogy semmi se szent, ellopni a kisgyerek cipőjét..... :(
2013. máj. 29. 16:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/19 anonim ***** válasza:
93%
Lehet, hogy hülyeség, de én hazavinném azt a cipőt, ami nem at udvarra van kikészítve, hanem csak hazajár benne a gyerek. Komolyan. Reggel levenném róla, táskába be, és amikor megyek érte, vinném magammal. Kintre meg jó egy sima ezerforintos vacak, szupináló sarkat lehet bele pár száz forintért venni, beragasztható.
2013. máj. 29. 16:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/19 anonim ***** válasza:
86%

"Reggel levenném róla, táskába be, és amikor megyek érte, vinném magammal."


Ez csak akkor működik, ha anyuka hozza-viszi a gyereket, nálunk mindig én vittem, de vagy a férjem, vagy anyukám hozta el.


Ruhában csak annyit lehet tenni, hogy nem a legjobb cuccokban viszed, de a cipő az tényleg fájó, mert nem olcsó mulatság.

Más anyukával beszéltél? Szülőin volt róla szó?

2013. máj. 29. 19:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/19 A kérdező kommentje:

Sajnos ez a "bejárós" cipője volt.

Nem volt szülői, pedig ezt is felvetettem, nemtörődöm módon leráztak: "itt ilyenért nem szokás szülőket tartani anyuka"

Reggel- délután kérdezgettem a többi szülőt, látták-e esetleg, mi a véleményük erről, mindenki a vállát vonogatja. Volt olyan anyuka is, aki beszólt, hogy ez őt nem érdekli, nem az övé tűnt el. Finoman szólva is vegyes társaság. Azért köszönöm a kommenteket.

2013. máj. 29. 20:29
 6/19 anonim ***** válasza:
100%
hát azért ez jó durva.
2013. máj. 29. 20:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/19 anonim ***** válasza:
86%

Nagyon sajnálom, én is csak a beleírást, és a használt cipőt tudom ajánlani, tehetetlen vagy.:(

Nekünk oviban volt ilyen, de ott névvel is vitték. Megkérdezhetem, hol van ez a bölcsi?

2013. máj. 29. 21:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/19 anonim ***** válasza:
100%

VAgy vegyél egy zárat a szekrényre, a pároddal szereltesd fel, és ennyi! :)

Aki meg elvitte, sose legyen többje!

2013. máj. 29. 22:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/19 A kérdező kommentje:

Ismét köszönöm szépen az eddigi válaszokat.

A bölcsőde Budapest 15. kerületben van és sajnos nagyon vegyes a társaság kultúráltság és higiéné tekintetében is.

A gondozónők alapból jóindulatúak, de bármi probléma esetén szétteszik a kezüket, vagy az a válasz, hogy "anyuka, nem mindenki így gondolkodik ám".

Szomorú ez az egész- és persze dühítő is.


Esetleg kedves válaszolók leírnátok, hogy a ti bölcsődétekben van-e valami módszer a holmik megvédésére (zár, kamera vagy egyéb?)- hátha esetleg van köztük olyan is, amit én is javasolhatnék itt. Az már egy másik kérdés, hogy ezt hajlandóak-e és ha igen, milyen feltételekkel megcsinálni.


A zárfelszerelésre azt mondták a gondozónők, hogy akkor az nekik okoz majd gondot, ha nyitogatni kell a szekrényeket- szóval ebben azért van egy kis hárítás is sajnos.

A szekrények anyira egymás mellett vannak és vékony farostlemez az egész, illetve a válaszfal, hogy simán nem tudunk felfúrni egy egyszerű lakatot. Őszintén szólva azért nem mernék nekiesni a szekrényünknek csak úgy- azért ez csak a bölcsőde tulajdona.

Arra gondoltam, hoyg az esetet írásban jelzem az intézményvezető felé- reménykedve abban, hogy hátha egy ilyen eset kell a fenntartónak is arra, hogy beruházzon pár biztonsági eszközbe.

Szép napot:

2013. máj. 30. 09:06
 10/19 anonim ***** válasza:
Nem tudom...ha az az érzésed, hogy elkönyveltek problémás anyukának, talán inkább személyesen kellene a vezetővel beszélned. Azért egy "hivatalos" dolog olyan támadásérzést kelthet benne, pedig nem ez a célod. De lehet, hogy én vagyok paranoiás, nem szeretném, ha gyerek bánná. Én először ezt tenném, aztán a reakciótól függően mennék tovább. Meddig marad a fiad még bölcsis?
2013. máj. 30. 10:15
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!