Hogyan sikerült elfogadnod hogy muszáj bölcsődébe adni a gyereket 2 évesen?

[link]

Ez jutott erről eszembe. Mindig, amikor egy korszakot lezártok, egy újat kezdtek. Az elején lesz a legnehezebb, aztán beleszoktok. Az a pár óra, amit délután és este együtt töltötök, abban benne lesz minden szereteted, amit napközben tudtál volna neki adni. És így még mellé jutnak neki változatos programok, játékidő barátokkal, felfedezheti a saját személyiségét a családon kívül. Jó lesz az. :)

Én is úgy fogtam fel, inkább ez, minthogy kikapcsolják a villanyt pl.

Férjem vállalkozása is haldoklott éppen, így a gyes és az ő bevételéből nem éltünk volna meg.

Az első fél év nehéz volt. Minden nap arra mentem, hogy sírt. Elvileg napközben elvolt, de ahogy jött a délután, érezte a nap végét, úgy ment el a kedve.

Emellett nekem az fájt, hogy fél 8tól 4ig dolgoztam, a munkahelyem mellett volt a bölcsi, így még átérési idő se volt. Ennek ellenére ő volt az első és az utolsó.

2,5 évesen váltottunk ovira, férjem munkát én pedig munkarendet váltottunk. Azóta minden tökjó.

Örültem, hogy dolgozhatok. És végre a rossz evő gyerekem bent elkezdett enni. Kap beszédfejlesztéstbis tehát bölcsi észrevett valamit amit én nem láttam,tehat gyerek ezzel jobban járt.

Az életnek vannak szakaszai,most a gyereked egy újabb szakaszba lépett ez van. Nem lehet örökké baba.

Egyelőre sehogy. Mondjuk még nagyon messze van, de anyagi okokból már most be kéne. Egyébként is csak GYES-t kapok rá. Azt se tudnám elképzelni, hogy 8 órában dolgozzak mellette, akkor tényleg alig találkoznánk.

Ugyanakkor van, amikor azt érzem, hogy már holnap beadnám. Például most, amikor úgy üvölt, hogy zeng tőle a ház 😂 Legalább kipihenném magam egy munkahelyen. Nem gondolom komolyan persze. Lehet, hogy ő jobban bírná nélkülem, mint én nélküle.