2 évesen bölcsőde?!
1, nekem egy egész csapat szakember javasolta, mégse volt igazuk. Teljesen rosszul ítélték meg a kapcsolatunkat, mivel csak engem láttak a gyerekkel, hisz én vittem a vizsgálatokra, én hordtam fejlesztésre. Emiatt azt hitték, hogy "rá vagyok gyógyulva" a gyerekre és erőszakos leválasztást javasoltak.
Szerencsére bíztam magamban és nem adtam be. Jól döntöttem.
Egyrészt rengeteget segített a testvérféltékenység elkerülésében is, hogy "nem passzoltuk le", másrészt tökéletesen megért a közösségre itthon mélyvíz nélkül.
Nem vált be az ijesztgetésük, hogy az ovira se lesz készen. Egy nap alatt beszokott.
Nem a döntésbe szeretnék beleszólni, de heti 3x 2-3 órára csak nagyon kevés helyen fogadnak gyereket, és az lényegében nem is beszokás egy közössegbe. Azt mondják, kb minden alkalommal újra kell tanulni a szabályokat.
Ez inkább vmifele játszóházi gyerekfelügyeletnek felel meg, nem igazán készíti fel a közösségi létre (annál jobban mint ha pl játszótereztek).
Ha közösség, beszokás, fix gyerekek, szabályrendszer, az minimum minden delelőtt v 3 egész nap.
És a pár óránál pici babával kb lehet hogy fárasztóbb Neked éa jobban megtöri a pici napját is.
Én nem vagyok amúgy a bölcsi ellen, ne érts félre, és nem is tudom vagy akarom eldönteni, Nektek mi jó. Csak ezt én is gondozónőtől hallottam, amit fent leírtam.
4es, Védőnő mondta a pár órát, elméletileg a falu ahol van a bolcsi így is fogadja.
3as nekem meg azt mondta védőnő,hogy így jobban elkerülhető lesz a testverfeltekenyseg ha leszakadunk egymásról.
Nem ördögtől való a bölcsi. Az én kisfiam pl nagyon igényli a gyerek társaságot amit ott ugye megkap. Ott sokkal jobban eszik, alszik mint otthon. Ugye látja a többi gyereket. Arra is szokták javasolni ha nem indul a beszéd. Sok gyereknek segít.
Szóval nem gondolom hogy hátránya származna belőle. Viszont ha beadod, a kicsi születésekor ne vidd. Nehogy hazavigyen valami betegséget
Én alapvetően konfliktuskerülő ember vagyok, de ha védőnő jelentette volna ki, hogy túlságosan ragaszkodik hozzám a 2 éves (!) gyerekem, minimum szemmel vertem volna.
Vannak gyerekek, akik igénylik a közösséget 2 évesen, vannak, akiknél ez jóval később jön el. Te ismered a saját gyereked, mennyire válik könnyen el tőled, mennyire érzed, hogy ingerszegény neki otthon és szétunja a fejét, mennyire veti be magát játszótéren a többi gyerek közé. Ezt siettetni és erőltetni nem jó és nem is lehet.
Egyébként az én gyerekeim között 24 hónap van, testvérféltékenység igazán 1 éves kor után jött elő, ahogy már elvette a játékait. Addig maximum a "visszababásodás" volt jellemző, amikor segítséget kért olyanokban, amiket korábban már önállóan csinált - ami épp azt jelezte, hogy több figyelmet igényel tőled, nem pedig kevesebbet.
Ha van a környéken Kerekítő, Baba-mama klub vagy hasonló, akkor lehet őt a közösséghez szoktatni fokozatosan anélkül, hogy egyből le is kelljen válnia rólad.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!