Mit kell "tudnia" egy gyermeknek, aki 2 évesen kezdi a bölcsődét?
"Elvárjuk?" Mármint ki?:D
Én 4 évig dolgoztam gondozónőként bölcsiben, nem elvárás hogy tudjanak önállóan enni, a vége felé sok pici gyereket kaptam, akiket külön kétkanalas módszerrel etettünk, de kollégáimnál olyan kisbaba is volt, aki még tápszert kapott cumisüvegből.
Úgyhogy nincs elvárás az evés terén, mindent meg kell tudnunk oldani, más kérdés, hogy általában 2 éves kora körül szoktak már azért kanállal boldogulni a gyerekek, de ha valamiért nem, az sem tragédia. Villával nem étkezünk a bölcsiben.
A szobatisztaság, önálló öltözés sem elvárás.
Mindegyik dologra próbáljuk nevelni, szoktatni őket, tiszteletben tartva a gyermek saját tanulási "tempóját", tehát ha segítséget igényel bármiben, segítséget fog kapni, hisz azért vagyunk ott.
"önálló evés kanállal, villával, szobatisztaság, öltözés egyedül"
Nincs elvárás, ezt óvodapedagógusként mondom, ugyanis óvodai felvételhez sem elvárás ezek közül egyik se, csak a kanállal való evés és pohárból ivás, valamint hogy legalább próbálkozzon az öltözködéssel - vetkőzéssel. A helyzet csak akkor módosul némiképp, ha 4-5 évesen kerül valaki óvodába (lehetséges ugyanis halasztást kérni, megfelelő indokkal), ilyenkor a szobatisztaság elvi elvárás (nincs törvénybe foglalva tudtommal), és persze kanállal enni, pohárból inni.
Röviden: bölcsődei felvételhez nincs elvárás, bár a középsúlyos és súlyos fogyatékkal élő gyermekek bölcsődei integrálásának lehetőségeiről nem vagyok képben, nem szakterületem. Átlagosakról írtam választ.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!