Annak a személynek is felveszik a gyermekét bölcsődébe, aki nem dolgozik nincs semmi oka rá, hogy a gyermekét bölcsődébe adja?
20!
Ha bölcsődében dolgoznál, akkor épp tudnád, hogy bárkit felvesznek, ha van hely. Ha hamis lenne a munkáltatói, akkor te, mint felelős személy feljelentést tennél okirathamisitasert, ugye? Ha szükséges a bölcsőde, és nem, a dolgozni kell épp nem szükséges, akkor lesz a gyereknek helye. A szükséges ugyanis orvosi, védőnői vagy szociális gondozói javaslatot jelent. Azoknak a gyerekeknek valóban szükségük van bölcsődére. Azoknak, akik dolgoznának, csak jól jönne, nekik tulajdonképpen egy olcsó vagy ingyenes bébiszitter szolgálat, bármilyen mókásan is hangzik, és bármennyire nem tetszik ez a többségnek.
"1997. évi XXXI. törvény a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról Gyermekek napközbeni ellátása41. § (1) A gyermekek napközbeni ellátásaként a családban élő gyermekek életkorának megfelelő nappali felügyeletét, gondozását, nevelését, foglalkoztatását és étkeztetését kell megszervezni azon gyermekek számára, akiknek szülei, nevelői, gondozói munkavégzésük, munkaerőpiaci részvételt elősegítő programban, képzésben való részvételük, betegségük vagy egyéb ok miatt napközbeni ellátásukról nem tudnak gondoskodni. A napközbeni ellátás keretében biztosított szolgáltatások időtartama lehetőleg a szülő munkarendjéhez igazodik.
(2) A gyermekek napközbeni ellátását különösen az olyan gyermek számára kell biztosítani,
a) akinek fejlődése érdekében állandó napközbeni ellátásra van szüksége,
b) akit egyedülálló vagy időskorú személy nevel, vagy akivel együtt a családban három vagy több gyermeket nevelnek, kivéve azt, akire nézve eltartója gyermekgondozási díjban részesül,
c) akinek a szülője, gondozója szociális helyzete miatt az ellátásról nem tud gondoskodni"
A második pont a lényeges. Ez konkrétan azt jelenti, hogy tegyük fel jelentkezik 20 gyerek, van 10 férőhely. 10 szülőnek van munkáltatói igazolása, 1 gyereknek siketnéma szülei vannak, 3 gyereket a nagymama nevel, a maradék 6nak pedig munkanélküliek a szülei. A siketnéma szülők gyereke, a nagymama által nevelt 3 gyérek és a 6 munkanélküli szülők gyereke fog bekerülni.
21
Pedig ott dolgozok, de èn "csak" egy alkalmazott vagyok, ès sajnos nem lehet bìzonyìtani de mindenki tudja, otthon vannak gyesen vagy csupàn láb alatt van a gyerek apuka cège elintèzi a hamis munkáltatòit. Bàrmilyen szemeten is hangzik hidd el benne vagyok 6 ève ès mélysègesen felhàboritò eggyesek mit megengednek maguknak.Ha szociàlissan van ràszorulva azzal nincs baj, de mikor làtjuk hogy facebookon anyuka posztol az edzőteremből vagy baràtnőkkel a shoppingolàst miközben elvileg dolgozni megy, ès a gyerekèből dől a zöld takony lázcsillapìtò màr benne, hidd el te is îgy gondolnàd.
23!
Ha valóban ott dolgoznál, akkor tudnád, hogy ha "a gyerekèből dől a zöld takony" megtagadhatod a gyerek átvételét és csak egészséges, közösségbe mehet igazolassal jelentkezve veheted at legkozelebb. Tudom, tudom, azt is hamisitanak. Egeszen biztos, hoyg ennyi eloitelettel neked való ez a pálya? Anyuka után pl miért leskelődsz? Nem mindegy neked hogy mit posztol? Bele látsz teljesen az életébe, te biztosan tudod, hogy nem bipoláris depressziós, aki szégyellve ezt a tényt inkább a férj munkáltatói igazolásával juttatta be a gyereket, mint egy pszichiáteri javaslattal?
24
Nem veszekszek tovàbb. Aki benne van tudja miről beszèlek. Szèp napot!
25!
Így van, szószerint, aki benne van, az tudja. Örülök, hogy beláttad.
200e !
Szülj. Gyes, gyed, főállású anyasági támogatás nelkul beadhatod.
A törvényt másoltam be. Nem kell, hogy tetszen neked, de attól még ez a törvény.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!