Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Betegségek, oltások » Nagyon ideges vagyok, nem...

Nagyon ideges vagyok, nem tudom mit csináljak. Tegyek panaszt, vagy hagyjam a fenébe?

Figyelt kérdés

Légzési nehézséggel (légúti fertőzés) az egyik fővárosi kórházba került a másfél éves lányunk. 3 napig bent tartották, viszont a második napon befektettek a kórterembe egy hányós vírus miatt kiszáradt, idősebb kisfiút.

Szóltunk is az orvosnak, hogy fertőző beteg biztos jó ötlet-e? Ne aggódjunk, cseppfertőzéssel nem terjed.


Hazajöttünk, rá fél napra elkezdett hányni, minden kijött belőle, sugárban hányta ki. Riadóztattam több gyerekorvost is, végül gyógyszeresen sikerült lenyomni és a kiszáradást is elkerültük (remélem).

Mindegyik orvos megerősítette, hogy ez a vírus cseppfertőzéssel valóban nem terjed, azonban tárgyakon akár egy hétig is életképes.


A kórház egyszerűen retkes volt, a padlón kívül SEMMIT nem takarítottak. Valószínűleg a kisfiú szülei és mi megfogtuk ugyanazt a tárgyat (ágy széle, kilincs, csap...?) és így vittük át a fertőzést.

Ezt súlyos szakmai hibának gondolom a kórház részéről. Sőt, önmagában azt, hogy a higiénia finoman szólva nem létezett ott.


Az összes nővér köhögött, egyetlen egyen láttam maszkot.

Ráadásul a két gyereket nem szabadott volna egy kórterembe tenni, mert a kisfiúnak súlyos alapbetegségei is voltak - a lányom viszont cseppfertőzéssel is fertőzött, ahogy köhögött, tüsszögött.


Minden fővárosi kórház ilyen trágyadomb, vagy mi kerültünk rossz helyre?


2015. okt. 23. 16:03
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
Minden kórház ilyen, hagyd a fenébe.
2015. okt. 23. 16:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 A kérdező kommentje:

Hasonló okból én egy hasi műtét után 24 órával saját felelősségre hazajöttem. Kardoskodtak, hogy nem lehet, de mondtam, hogy akkor kisétálok, nem állíthatnak meg. De ugye ott saját magamért feleltem, megtehettem.


A gyereket nem mertem és nem is tudtam volna saját felelősségre hazahozni (fulladásveszély).

Nem gondoltam, hogy egy gyerekkórházban, ahol sok 3 év alatti is van, ugyanilyen tarthatatlan viszonyok vannak.


Létezik esetleg szakmailag jól működő magánkórház? Ha legközelebb bármi lenne, inkább a zsebembe nyúlok, de normális körülmények között legyen a gyerek.

2015. okt. 23. 16:43
 3/12 anonim ***** válasza:
csak nem a Bethesda?
2015. okt. 23. 17:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 anonim ***** válasza:
0%

Valószínűleg a kisfiú szülei és mi megfogtuk ugyanazt a tárgyat (ágy széle, kilincs, csap...?)


Mondjuk alap, hogy mielőtt a gyerekhez nyúlsz ilyen helyzetben, te magad is kezet mosol, vagy nem? Tényleg úgy gondolod, hogy minden alkalommal, ha valaki megfogja a kilincset, van lehetőség fertőtleníteni?


Nem vitatom, hogy van mit javítani az eü-n, de ez mondjuk pont nem az.

2015. okt. 23. 18:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 anonim ***** válasza:
Szinte minden ismerősünk ugyanígy járt , akinek a kisgyereke kórházban feküdt. A mi 2 éves lányunk is annak idején a Heim Pálban feküdt, és mikor már meggyógyult és jöttünk volna haza akkor elkapott egy hányós vírust. Több ismerősöm gyereke jött haza rotával a kórházból, mikor teljesen más miatt feküdt be :-((
2015. okt. 23. 20:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 anonim ***** válasza:
Az én 1,5 éves lányom leesett az ágyról. Mivel volt eszméletvesztés, bent fogták a kórházban 3 napra. Semmi baja nem volt, csak megfigyelték és néha mértek vérnyomást. Hazajövetel utáni nap jött a hányás, hasmenés. Gyerekorvost kihívtam, hogy adjon neki valamit, mert én vissza nem viszem a kórházba. Nekünk is megúsztuk a kiszáradást. Kórház utáni 3. nap kijött rajta az influenza. Kb. 1 hónapig még beteg volt, a kórház után. Őt is egy fertőző beteg kislánnyal tették össze, helyhiányra hivatkoztak. Sz@r a rendszer és kevés az ágy. Sőt, én nem is látogathattam a lányom (bent sem maradhattam), mert influenza miatt le volt zárva a kórház. Ez a tatabányai szent borbála kórház, csupa kisbetűvel.
2015. okt. 23. 21:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 anonim ***** válasza:
mi is így jártunk.
2015. okt. 23. 21:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 anonim ***** válasza:
Én mindenképpen panaszt tennék. Az hogy ez nem elszigetelt eset, nem mentség. Ha mindenki belenyugszik az ilyesmibe, akkor sosem lesz változás.
2015. okt. 23. 21:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 anonim ***** válasza:

6. Nem mehettél be a saját gyerekedhez???? Aztasípsípsíp.


Nekünk a helyileg illetékes kórház gyerekosztályának főorvosa a gyerekorvosunk (le a kalappal előtte). Nekem is kruppos a lányom, ő belement, h szükség esetén behordjuk a kórházba a gyereket, (4-ből 3 kruppos, tapasztaltak vagyunk, a legagyobb felnőtt már) pont az ilyenek elkerülése végett. Azt azért még tudni kell, h 15 percre lakunk a kórháztól...

2015. okt. 23. 22:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 anonim ***** válasza:
Bocsi kérdező, egy kicsit off. 6-os vagyok. Én nem maradhattam a lányommal. Fenyegetőztem mindennel, mindenkivel (betegjogi képviselő, kórházigazgató). Szó szerint kivágtak a gyerekosztály ajtaján. Pedig akkor már órák óta bent voltunk a férjemmel, mert a röntgeneket, ultrahangokat, vérvétel eredményeit mind megvárhattuk az osztályon a kislányommal az ölemben. Majd el is kellett altatnom és utána vágtak ki fél 10 körül. Mondtam, hogy már ennyi idő alatt összefertőzhettem az egész kórházat (mi vittük minden vizsgálatra), nem érdekelt senkit, az sem, hogy egészséges vagyok. Akkor maradhattam volna bent, ha 2 héttel előbb megkaptam volna az influenza elleni védőoltást és ezt kiskönyvvel igazolni tudom. Ott be akartam oltatni magam, kiröhögött az ápolónő, hogy az sz@rt sem ér. Ruhát, tejet, kekszet, pelenkát, popsitörlőt másnap kellett leadni a portán, mert már fel sem engedtek az emeletre sem. Katasztrofális 3 napunk volt! Utána hetekig sírdogált a lányom, ha kikerültem a látóköréből. Úgyhogy a tatabányai kórház emberségből egy nagy 0, ja és tisztaságilag sem különb.
2015. okt. 23. 22:34
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!