Mi lesz így a fiammal?
Tegnap voltunk súly mérésen ahogy kiderült, hogy fogyott 14 dekát10.30-án volt 7330g és tegnap 7190g,amit nem tudod még a védőnő sem hova tenni, mert nagyon sokat eszik, és semmi nem változott a két mérés közt.
Annyit azért tudni kell, hogy Pylorus stenosis-a van(gyomorkiment szűkület), de szerencsére eddig nem kellett műteni, mert pont határ esett volt.
Még tegnap felhívtam a dokinkat, és hétfőre kaptunk időpontot, mert azt mondta hogy tovább fogja küldeni, de már nagyon félek, hogy mégis műtét lesz belőle.
Egyébként 9 és fél hós.
Aki tud valamit mondani az segítsen, mert hétfő reggelig beleőrülök a gondoloatokba...
előre is köszönöm a válaszokat
140 grammot ingadozott a súlya? Ugyanakkor mértétek? Ugyanannyit evett? Kakált már aznap?
A férjem orvos, azt mondta, hogy 20 deka az, amit súlycsökkenésnek kell tekinteni (nálunk is pont 9 hónaposan merült fel ez, ő akkor beteg volt, és 150 grammal kevesebb volt a súlya az előző havihoz képest, de férj is, gyerekgasztrós is azt mondta, hogy ez semmit, de semmit nem jelent.)
Én azt gondolom a pylorus stenosis azért definitív tüneteket okozna, nem csak a súlycsökkenést, hiszen visszabukna mindent, ha súlyosbodott volna.
köszönöm a válaszod, igen ugyan úgy volt minden mint előtte, mert napi rutint tarja minden nap, pici kora óta.
Széklet átlagosan kétnaponta van, de ez is születése óta így van, vagyis 2 hetes korától pontosan
A pyloros stenosis-nál sugárba szoktak hányni, de a fiam nem csak egyszer kétszer ezért is nem lett meg műtve.
:-D nekem a lányom 1 évesen 8150g volt
szal nem aggódnék
mikor elkezdett Kúszni/mászni/felállni megáll a súlya 3 hónapra
és utána sem nőt sokat mert fél évesen volt 7000g körül
nekünk nem kellet sehova sem menni alapban kicsi és vékony alkat, most 13 éves és a legkisebb az osztályban
mondjuk én és az apja is kicsik vagyunk - ez is sokat számít ám !
már csak én is szurkolni tudok magunknak, és remélem minden jóra fordul, 1-es köszönöm a segítséget
2-es elhiheted én sem vagyok azért annyira para mami, ha nem lenne rá okom!Ha nem volna más baja, ami a súly csökenésel összefügghet, nem is aggódnék.de azért kösz hogy nem hagytad el azt a nevetős fejet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!